Kriston Vizi József szerk.: Eredmények a Mátraalja néprajzi kutatásában (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 2. Eger, 1982)

Bakó Ferenc: A Mátraalja néprajzi egysége és a lakodalom szokásrendje

dékot az apámuram, a kisebbik uram, a nagyobbik uram, az ángyomasszony stb. Sajátságos, bogy csaknem loo évvel ezelőtt ezt az aktust Istvánffy is leírta és úgy látszik, az Itt elhangzó szövegek némileg kötött formulák, amelyek azóta csak formájukban változtak azzal, hogy megrövidültek. A menyasszony ma is viszonozza azokat az ajándékokat, amelyeket rokonaitól kapott, az osztogató napjainkban is élő gyakorlat. A menyecsketánchoz századunk első felében két, Észak-Magyarországra jellemző szokás csatlakozott, Párádon a "rabkísérés" és Nád;újfalun a "menyasszony pokolás". Istvánffy Gyula 1887-ben szemtanúja volt Párádon egy, a lakodalom harmadik napján bemutatott dramatikus játéknak, a "hóhérosnak" ezt részletesen le is írta, ezért a jelenkori gyakorlatot a régi formával össze lehet vetni. Mai hagyomány a játékot "rabkísérés"-nek nevezi, és legteljesebb formájában Párádról ismerjük, ahol 1955-ig gyakorolták. A táj folklórfesztiváljain, a Palóc napokon azonban később is bemutatták. Párádon a szokás a menyecsketáncot követte. Amikor a "csipké"-be öltözött (főkötős) új menyecske belépett a házba, egy férfi, aki vállalkozott a rab szerepére, már az ajtóban várta-és•elsőnek kérte fel táncolni. Közben a legények elkapták a férfit, aki'legtöbbször a nagyvőfély volt, kezét-lábát /megláncolták és" hajnalban a násznép kikísérte a rabot a templom előtti térségre, ahol ráolvasták bűnét, majd halálra ítélték. A rab elmondott még egy