Kriston Vizi József szerk.: Eredmények a Mátraalja néprajzi kutatásában (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 2. Eger, 1982)

Bakó Ferenc: A Mátraalja néprajzi egysége és a lakodalom szokásrendje

T" 13. T A lakodalom szokáskörének egyik fontos eseménye a menyasszony ingóságainak elvitele az új otthonba, vőlegénye házához. Ez országszerte az esküvő napján, vagy később zajlott le, de a Felföld palóc lakossága az ágyvitelt az esküvő előtt bonyolítja le, tehát ebben az esetben a cselekmény időpontja, a szokásrendben elfoglalt helye válik jellemzővé. Elsősorban ez a sorrendiség ismerhető fel a keleti Mátraalja lakodalmában is, az első (1866. évi) híradástól kezdve szinte a legújabb időkig. A Mátraalja községeire jellemzőnek látszik még az, hogy a menyasszony ágyát századunk első évtizedeiben és korábban a női hálókamrában vetették fel, ami összefüggésben van a palóc házbeosztással és lakáshasználattal. A menyasszony ágyát csak ritkán állították fel a padláson, ami inkább Nógrád megye középső és nyugati részén volt gyakori. Kikérése és elbúcsúztatása után - rendszerint estefelé - a menyasszonyt a vőlegény és násznépe új otthonába kisérte, ahol az udvaron, vagy inkább a házajtóban fogadták. A szűkebb rokonságban legfontosabb szerepe az anyósnak volt, aki mind a hat faluban csókkal és mézzel, mézes kenyérrel, vagy mézes kaláccsal kinálta menyét. Ezt a napjainkban is gyakorolt szokást megtaláljuk az 1866-ban megjelent "Palóczvidéki lakodalmadban is, ahol a "napa" (anyós) mézet nyújt a menyasszonynak, "abba ő ujját mártja s leszopja..., hogy az élete édes legyen". 1866 óta tehát a szokás lényege nem változott, csak