Kriston Vizi József szerk.: A Közép-Tiszavidék népélete (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 1. Eger, 1982)

mozgás kihasználása indokolja a csempely

nek nevezett emelőháló kiemelkedő szerepét is. A halász állandó helyet keresett magának, kiirtotta az ér partján a nádat, cölöpökbői-deszkákból ülőhelyet készített a víz fölé , s amikor vízbe merítette a 3x3 vagy 4x4 méteres felületű, két meghajlított kávára erősített hálóját, csak azt remélhette, hogy a halak mozognak,, Hiszen ötletszerűen emelgette a hálót, s csak akkor fogott, amikor "véletlenül" hal úszott el a fenéken nyugvó háló fölött. Ha mégis naphoszszat szűrték a vizet, a csempelyesek csak azért, mert az áradásból-apadásból kiszámítható volt a nagyobb halmozgás valószínűsége. A fokok rekesztése — s általában ivás idején az ártér vízfolyásaiban mozgó hal fogása — azonban a megfigyelt gyakorlat ellenére sem jelenthetett a régi értelemben "gazdálkodási rendszert", Csupán néhány elemének fél-legális, illegális "továbbélésére" találtam adatokat. Az idézett részlet is utal a tilalomra, mások még nagyobb hangsúllyal szóltak a "törvényről" emlegetvén az általuk vitatott hasznú korlátozások "kijátszásának" megannyi lehetőségét. Messzire vezetne, ha az 1888. évi halászati törvény /s az erre hivatkozó miniszteri rendeletek/ hal-védelmet célzó korlátozásait, s ezek következetlen'..érvényesülését tüzetesen elemezném; ehhez viszonyítanám gyűjtési tapasztalataimat, A közelmúlt halászatának néhány jellemző vonását szeretném felvázolni, ehhez pedig elegendő annak számontartása, hogy ezek a "történeti értékű" halászati módszerek csak tilalmak és korlátozások folyamatos kereszttüzében létezhettek --az alkalmazásukra kedvező