Kriston Vizi József szerk.: A Közép-Tiszavidék népélete (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 1. Eger, 1982)

ennek a stíluscsoportnak legjelentősebb központja. Fennmaradt céhiratai azt bizonyítják, hogy már a XVIII. század második felében igen jelentős volt itt a fazekasság, közel 7o mester dolgozott egyidejűleg a városban; datált kerámiaanyaga 1763-tól maradt fenn. Tárgyi anyaga elég változatos, jellegzetes stílusjegyeket leginkább a múlt század első harmadától sorakoztat fel. I0-I5 fazekas mester dolgozott rendszeresen Miskolcon a fazekascéhben, melynek iratanyaga 1768-tól maradt fenn. A miskolci mesterek viszonylag állandó száma nehezen magyarázza azt, hogy csak néhány edényről feltételezhető azok miskolci készítése, s mint Domanovszky Gy. írja, "azokból nem lehet még csak következtetni sem arra, hogy a középtiszai stíluscsoporton belül része volt-e annak kialakításában". Sárospatak fazekasai céhüket igen korán, 1572-ben alakították meg. Stílusuk a közép-tiszaitól kissé eltér, a kapcsolat nem olyan eleven, mint a többi fazekasközpont esetében, Sárospatak különböző ízlésáramlatok kereszteződésében fekszik, mely stílusának átmeneti jellegében is megmutatkozik. Gyöngyös, Pásztó és Eger kevésbé kutatott fazekasközpontok, bár az itteni készítményeket Eger kivételével szép tárgyi együttes reprezentálja a különböző gyűjteményekben. Egernek viszont középkori ásatási anyaga ismertebb, mely arra figyelmeztet, hogy a közép-tiszai stílusjegyek kialakulásának vizsgálatakor 'tanulmányozásuk nem hanyagolható el. A három fazekasközpont közül Eger volt céhes, mesterei a XVIII. század végétől a miskolci fazekascéh landmajszterai /vidéki mesterei/; önálló privilégiumukat 18o5-ben váltották ki.