Kriston Vizi József szerk.: A Közép-Tiszavidék népélete (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 1. Eger, 1982)

kákát és magát a régi falut a rendezést megelőző felmerésből, gazdatiszti jelentésekből lehet megismerni. A legtöbb adat a tiszanánai korszerűsítési eljárásról maradt fent, de igen valószínű, hogy a többi püspöki falu is hasonló voit. A prefektus 1774-ben a tiszanánai gazdatisztnek kiadja a rendelkezést a falu teljes újjáépítésére abból a célból, hogy a kvártélyos katonaságnak megfelelő' szállás, istálló álljon rendelkezésére. Mintegy lo hónap alatt kellett minden jobbágynak és zsellérnek az előírásoknak megfelelő lakást, istállót megépítenie, ellenkező esetben 1775-ben földet már nem fog kapni, és földje, rétje "új lakos jövevénynek fog adattatni". A rendezés előtti falu épületállománya erősen emlékeztet arra, amit az 1728. évi össze írásból rekonstruálni lehetett. A falu és utcaképeket tekintve helytelenítik, hogy a házak rendetlenül állnak a telkeken és a. ie"n:.;nez tartozó kert nem az udvarral összefüggően fekszik. Az istállók az utcára vannak építve, az udvar kerítése pedig az utca felé "ganaj vagy szalma garád", ami helyett nagy fákat kell ültetni. A faültetést a tűzvész elleni védekezésként, a tüzek terjedésének akadályozására szorgalmazzák és ez az intézkedés is aláhúzza a falurendezési elvek racionális, gyakorlatias jellegét. Kárhoztatják azt a szokást, hogy az istállóból a ganaj

t, a trágyát az utcára hányják ki. A házakról sommásan jelentik ki az illetékesek, hogy "Tiszanánán leginkább nádfalas, bogárhátú viskók vannak", amit egy másik irat közelebbről is megjelöl. Ha valaki házat akar építeni, ne "padlás nélkül valót, vagyis bogárhátú házat" építsen, hanem