Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2003)

Veidner Tibor: Gyöngyös város gazdaságpolitikája a XVIII. század első felében

rancsából is sok palánkfát szállítanak el szúk pénzért, várak és kapuk, hidak megerősítésére, legfőképpen Szolnokra.

93 Akivágott fákat körberakják és télen szánkóval, nyáron szekéren, háton hordották, a megbitangolás félelmétől rendszerint többedén segítő személyekkel. A gyöngyösieknek 1734-i falopása tagadhatatlanul káros jelentőségű volt, mivel a solymosi tilalmas levágásával mintegy 50 vagy több szekérből álló karaván rakodott meg a tanács és város akaratából.

94 A falopó gyöngyösieket a tettenérő solymosi kerülők egyenesen az egri tömlöcbe viszik, míg kiszabadításukra a város siet segítségül. De az onnan zsákmányolókért újabb lépéseket nem tesz, sőt megpálcázza.

95 A vidéki sári, solymosi, halászi, árokszállási, jászladányi lakosoknak a város sem átallja ezért marháit, szerszámait elzálogosítani mindaddig, míg készpénzben ki nem váltják, vagy 3, 6, 12 Ft büntetésre, esetleg fahordásra ítélni.

96 Az erdőért vívott mátrai kalandozások zsákmányszerzési vágyának megfékezésére harmonikus környezetgazdaságpolitika megteremtésére irányul. Az erdőgazdálkodást így, ha intézményeiben veszítve nem egészen is, de jogilag kétségkívül uralta a város. Fahordás a gyöngyösieknek a bíró híre és cédulája a „Taxa beneiensis" lefizetése nélkül elkobzás és büntetés terhével senkinek sem szabad, mivel egyesek már alkalmas időben kereskedésképpen saját nevük alatt hordatták a Mérges melletti szakéri úton.

97 Szomszéd lakosoknak a fa drágasága miatt szabadon engedik minden nap a fahordást, egy-egy grajzár ellenében a hétfő és pénteki hetivásár kivételével. Az erdők oltalmazásában az erdővédelemben egy akarat érvényesült. A püspökség és Dévay András gyöngyösi prefektus a fiatal solymosi erdőrészeket olyan tilalmasnak tartotta, hogy még azokat is megbüntette marhajárásért, annál inkább a favágó gyöngyösieket, „így tilalomban tartván szépen fája felnövekedett", holott már puskacsőnyi vastagságút is alig lehetett találni, mert könnyű lopásra alkalmas lévén kitűnő szőlőkarót szolgáltatott, nem különben venyigével malomgátak anyagául használták.

98 A város is intelmet rendel benei praediumán. A makkosokat a szénégetés félelem nélküli prédálása és teljes kihalása, a kovácsmesterek városi szolgálatlansága miatt „serio jure Dominali" védettnek nyilvánítja. Szénégetésre csak a bíró cédulájával mehetnek, különben a megalázóktól 12 garas büntetéspénzt vesznek és minden kánya széntől egy-egy garast tartoznak fizetni. A szenet esett vagy dőlt fákból égethetik, egészséges fák levágásáért 8 tallért fizetnek.

99 Az erdőgazdaság élén a királyi erdőmester megbízottjaival áll. A benei Mátrán éjjelnappal csőszök őrködnek, amiért készpénzt, valamint hajtóbért kapnak, és mentesek mindenféle közönséges szolgálattól.

100 VI. A XVIII. század első felében birtokrendszerük fő jövedelmi forrása az állattenyésztés, inkább extenzív állattartás volt, míg az állatállomány télen, nyáron gondtalanul hevert a legkövérebb legelőkön is.

101 A szőlőmívelésnek első, szűkebb keletű mezőgazdasági üzemágakat folytató legelő- és állandó takarmányszükséglettel a kuruc, labanc hadaknak beszol93 Városi lt, LIV/18, 36,Városi jk III.384, VI. 117. 94 Városi lt. LIV/17, 41, 19. 95 Városi jk. V.432. 96 Városi lt, LIV /22,Városi jk. IV. 414.,V .27.,IV. 131,V. 215.,III. 712-3 . 97 Városi jk, IV.181-2, 414,V. 569, 389, 31-2, VI. 13. „Két kerékgyártó Benére hír nélkül talpfáért voltak,ezért 6-6 forintra büntettettek.tnelynek lefizetése után visszakapják a fát és a tanács engedelméből szabadon mehetnek 98 Városi lt. LIV/18, 11, 14. 99 Városi jk. III. 686,V. 568. V. 43^1,V. 224,V. 566 100 Városi lt. CCXXII /8.,városi jk,V. 564. 101 STR1CKERNÉ POLLACSEK Laura: id.m.21.