Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2003)
Fülöp Lajos: Berze Nagy János népmesekutató munkássága. (A „Heves Kalevalá"-tól a „Baranyai Kalevalá"-ig)
Az utólagos közlésekhez tegyük még hozzá: a baranyai gyűjtésből a hagyatékban maradt egy rövid mese (tulajdonképpen egyetlen motívum). Most ezt is közöljük. Lejegyzésének dátuma a baranyai gyűjtés idejére esik, tehát a szerkesztéskor maradhatott ki a II. kötetből. Az ok bizonyára az, hogy ez a motívum már két közölt hazudozó mesében (1961. tip.) is előfordult /1. II, 480., 267. sz. A szógalegény; II, 482., 268. sz. Tréfás mese (változat)/. A lejegyzés jól mutatja gyűjtőjének rögzítési igényességét, a legfontosabb adatok feltüntetését: A gyerök mög a kis kányák Egy szegén gyerök nagyon szerette a fákat mászni. Eccör égy nagyon magas fára mászott, ahun kányafészket szödött ki. A kis kányákat a bögyibe rakta, de az ümög-gyét jó a gatyába kötte. A kis kányák a bögyibe ekéztek röpködni, a gyerököt is magikkâ vitték. Ahogy röpűt, a falubeliek sárkánnak nézték, aszt kajabáták: - Távozz, sárkány, távozz! A gyerök rosszú értötte a szót. Úgy értötte: - Tágécsd a gatyádat, tágécsd! Mög is tágétotta, de a kis kányák a bögyéböl mind áröpűtek. Ü mög léesött. (Hosszúhetény, 1934. szeptember. Elm.: Kiss János, 33 éves, földműves. ír és olvas. Berze Nagy János gy.) A fenti közlésekkel tehát megjelent a Baranyai magyar néphagyományokból kimaradt, de a Berze Nagy-hagyatékban megőrzött kiadatlan anyag. A többi - úgy látszik - végképp elkallódott. A monumentális mű értékei mellett jelentéktelennek tűnik az a néhány bíráló észrevétel, amelyet egy-két recenzens említ (a népdalok között műdalok is előfordulnak, itt-ott egyenetlen dallamlejegyzés, aránytalanul magas a közölt népmesék száma, műfajok és nem helységek szerint csoportosítja az anyagot). A kiadvány jelentőségéről viszont nagyon sokan és igen pozitív módon nyilatkoztak. Kodály Zoltán és Móricz Zsigmond véleményét, a Magyar Néprajzi Társaság elismerését, valamint a műre vonatkozó számtalan ismertetést, hivatkozást megtaláljuk /1. az Egy néprajztudós műhelyéből. (Berze Nagy János levélhagyatéka) című kötetben. Szerk.: Banó István és Fülöp Lajos. Pécs, 1977/. Az értékelések, nyilatkozatok közül az alábbi találomra kiragadott részletek pedig önmagukért beszélnek: Dömötör Sándor: „Tanulsága ma is felbecsülhetetlen számunkra, bár sokan emeltek különféle kifogásokat ellene. A megjelenése óta eltelt huszonöt esztendő alatt a magyar néprajzi szakirodalom egyik legtöbbet idézett és használt forrásműve lett" (A „Baranyai Kalevala" jubileumára. A Janus Pannonius Múzeum Evkönyve, 1965. Pécs, 1966. 156.). Banó István: „... a gyűjtemény minden hozzá hasonló eddigitől hatalmas anyaga mellett abban is eltér, hogy a szellemi néphagyományok körét egy gyűjteményen belül e munkájában ő terjesztette ki legszélesebbre" (Ethn. LIX 1948. 244). Gunda Béla: „...mindmáig legnagyobb néphagyomány-gyűjteményünk nemcsak anyagközlés, hanem ... gazdag értékelése is a bemutatott anyagnak... különösen szép eredmények bontakoznak ki előttünk akkor, ha a baranyai néphagyományoknak dél-európai folklór-kapcsolatát keressük" /Sorsunk (Pécs) I (1941), 283-87/. Szendrey Zsigmond: „Külön kell kiemelnünk tájnyelvi fejezeteit: egész sereg jellemzően baranyai hang- és szótani sajátosságra mutat rá; s egész sorozat olyan tájszót közöl, amelyek az eddigi gyűjtésekben ismeretlenek, szövegközlése pedig a népi mondattannak becses példatára. Berze Nagy János nemcsak kiváló folklorista, hanem kiváló nyelvész is, s ez a kettősség adja meg gyűjtésének igazi értékét" (Ethn. 1941. 74-75).