Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2003)
Fülöp Lajos: Berze Nagy János népmesekutató munkássága. (A „Heves Kalevalá"-tól a „Baranyai Kalevalá"-ig)
vényesülhetett maradéktalanul. Később a Régi magyar népmesék Berze Nagy János hagyatékából című kiadványban (Szerk.: Banó István és Dömötör Sándor. Pécs, I960 1 , 1961 2 ) a kihagyott mesék közül még 11 jelent meg (i.m. 212-55). Ezek a mesék Berze Nagy János kézírásával találhatók a hagyatékban, s a lapok sorszámozása arra utal, hogy valóban a szóban forgó gyűjteményből valók. A hevesi népmesék egy ujabb kiadása alkalmat adhatna a teljesebb anyag megjelentetésére, azaz közölni lehetne az utóbb előkerült besenyőtelki - pusztahanyi népmeséket is (Az elátkozott királykisasszony, Hamis Jankó, A bűbájos lakat, Két aranyhajú királyfi, Az aranyhajú gyerekek, Fejérlófia, Kapanyelű Facika, A megváltott leány, Az aranyhajú ördög, A görög, Péter meg az imádság). A népmesék Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből című műhöz Előszót Vargha Gyula, Bevezetést pedig Katona Lajos és a gyűjtő, Berze Nagy János írt. A Jegyzeteket ugyancsak Berze Nagy, azok kiegészítéseit pedig Katona professzor készítette. A mester és a tanítvány munkakapcsolatában etikai szempontból különösen példamutató Katona Lajos nyilatkozata, hogy a gyűjtés mellett „a valóban nagybecsű összehasonlító apparátus túlnyomó része, a hazai párhuzamok gondos egybeállítása teljesen Berze Nagy János érdeme" lEthn. XIX (1908), 253/. Katona kapcsos zárójelbe tett pótlásai elsősorban a külföldi szakirodalom könnyebben hozzáférhető párhuzamaira vonatkoznak, amelyeknek a segítségével az összehasonlítás könnyebben elvégezhető. Ami a kiadvány értékeit illeti, már Vargha Gyula hangsúlyozza az Előszóban: „Berze Nagy János gyűjteményének becsét különösen az emeli, hogy meséi a legjobban elbeszélt magyar mesék közé tartoznak, ... olyanok, mintha a legjobb mesemondót hallgatnók. Az olvasók egy részét ...eleinte talán zavarni fogja, hogy gyűjtőnk a mesék nagy részét a kiejtés szerint írta le;... míg ellenben a néprajzi kutatók épp így vehetik igazi hasznát a gyűjteménynek" (i.h. V-VI.). Az első külföldi elismerő véleményt Elisabet Róna-Sklarek közölte /Zeitschrift des Vereins für Volkskunde (Berlin) XVIII (1908), 228-30/. Kiemeli, hogy az eddig megjelent magyar népmesegyűjtemények közül ezt tartja a legjobbnak, leghasználhatóbbnak. Rámutat a német Grimm-mese magyar változataira, azok életszerűségére, új mozzanataira. A kérdésről egyébként Berze Nagy János több levelet is váltott recenzorával (1. Levélhagyaték, 175-79. 11/78., 78/a., 79., 79/a. sz.). Nem sokkal később Sklarek 13 népmesét jelentetett meg a gyűjteményből német fordításban (Elisabet Róna-Sklarek: Ungarische Volksmärchen. Neue Folge. Leipzig, 1909). A későbbi méltatások között Kovács Ágnes azt állapította meg a kiadványról, hogy „megjelenése óta egyike a legtöbbet forgatott, legtöbbször használt népmesegyűjteményeknek... Hiteles szövegei, gondos anyagcsoportosítása és az eddig nyomtatásban megjelent teljes meseanyagot feldolgozó jegyzetei a mesekutatók számára is nélkülözhetetlen kézikönyvvé teszik." (Előadásrészlet. Elhangzott Pécsett, az 1956. ápr. 8-án megtartott Berze Nagy János-emlékesten. Id.: ifjabb dr. Berze Nagy János: Berze Nagy János néprajztudós élete és munkássága. Pécs, 1973. 31.) Hasonló a véleménye Dömötör Sándornak, aki a művet nyelvészetileg is pontos gyűjtésnek és szakmai gonddal szerkesztett tudományos forráskiadványnak tartja /vö.: Jászkunság VII (1961), 3-4. sz. 151-57/. A fentiekhez tegyük hozzá: ha Volly István Vikár Béla egyik népköltési gyűjteményét Somogyi Kalevalának. (1. Somogyi Kalevala. Kaposvár, 1959. 56), Dömötör Sándor pedig a Baranyai magyar néphagyományokat Baranyai Kalevalának (A Janus Pannonius Múzeum évkönyve, 1965. 153) nevezhette, - értékét, hézagpótló jelentőségét tekintve (A hevesmegyei
