Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2003)
Hajagos József: Gyöngyös helyzete és szerepe a szabadságharcban 1849 tavaszán
zsoldjuk megegyezett azokéval. Felállításukkal Kossuth és a katonai vezetés sem nagyon értett egyet, mert szerintük ezzel a honvédségbe történő újoncozás nehezedik meg, ráadásul rengeteg pénzt és felszerelést is elvon a honvédségtől. 68 Az eszmét azonban Szemerén kívül lelkesen felkarolta Repeczky Ferenc kormánybiztos is, aki Gyöngyöstől is elvárta a védseregbe történő toborzást. Az újoncozás kapcsán felmerült problémák ismeretében, azonban megérthetjük, hogy a helyi hatóságok ezt nem tekintették szívügyüknek. Energiáikat lekötötte a szükséges újonclétszám kiállítása. Ez, valamint a hátralékban lévő újoncok kiállítása komoly ellentéthez vezetett a város és Repeczky között. A kormánybiztos azt állította a városi vezetésről, hogy nem tanúsít kellő érdeklődést a nemzeti ügy iránt, ezért nyomatékosan felhívta a figyelmüket a haza iránti hűségre és a honvédelem ügyének nagyobb támogatására. Ezek után a város Spetykó Gáspár városi ügyészt és Hazucha József tanácsost küldte Repeczkyhez, hogy győzzék meg vádjai alaptalanságáról és a város valós helyzetéről. Sajnos a levelek csak részben állnak rendelkezésünkre, többnek csak dezséri Bachó László hivatkozásából ismerjük a tartalmát. 69 Repeczky Gyöngyös vonatkozásában elvetette a sulykot. Az újoncok hátralékos kiállítása nem a helybeliek hanyagságából eredt, hanem abból, hogy január folyamán Gyöngyös a császári csapatok mozgásterébe, illetve uralma alá került. Másrészt a hátralék korántsem volt akkora, mint amit követeltek a várostól. A védsereg, mint utaltunk rá, nem volt annyira szívügye mindenkinek, mint Repeczkynek. S azt is láttuk, hogy a védseregi toborzás elmaradása az újoncok kiállítására tett erőfeszítéseknek volt jórészt a következménye. Az utóbbi pedig 1849 tavaszán fontosabb volt a védseregnél. Repeczky vádjai azonban azt a képzetet keltik, mintha a gyöngyösiek és a városi vezetés hazafiatlanul viselkedett volna. Ez ellen dezséri Bachó László védekezni próbált, mentegetve a gyöngyösieket, de úgy érezzük nem igazán sikeresen. Nem is mentegetésre van szükség, hanem a körülmények és a tények feltárására. Dezséri Bachó azt is állította, hogy Gyöngyös országgyűlési képviselője a debreceni országgyűlésben, ahol a képviselőház elnöke volt, a békepárt táborába tartozott volna. Szerinte mindez nem volt titok „választóinak műveltebb rétegei előtt s bár erre semmi írásos adat nincsen, közelfekvő a gondolat, hogy Gyöngyösön a Kossuth által képviselt ügy iránti mérsékelt lelkesedés ezzel is magyarázható. (Kiemelés tőlem - H. J.)" 70 Véleményünk szerint nem helytálló dezséri Bachónak a megállapítása. Mint egy korábbi tanulmányunkban rámutattunk, Almásy Pál a képviselőház elnökeként a mindenkori kormányzat érdekeinek megfelelően járt el. Nem tudunk olyan egyéni akciójáról, amely szembehelyezte volna a Függetlenségi Nyilatkozattal. Az OHB tagjai közül ugyan többen ellenezték a függetlenség kimondását, de Kossuthnak az a hivatkozása, hogy a hadsereg is akarja, s csak így remélhető Magyarország nemzetközi elismerése, meghátrálásra kényszerítette őket. Almásy nem szállt szembe Kossuthnak azzal a szándékával sem, hogy ha az április 14i ülésen a képviselők az előírtnál kevesebben lennének jelen, ne név szerint szavazzanak, hanem általános felállással. Ennek az eljárásnak a szabályossága több mint kétséges. Dezséri Bachó Almásy nézeteire vonatkozó elképzeléseit a hadbíróság által 1850-ben Gyöngyösön felvett vallomásokra alapozza. Ez az alapja annak a megállapításának is, hogy a műveltebb körök ismerték, s osztoztak Almásy nézeteiben. Ez azonban nem lehet teljes mértékig mérv68 KÖZLÖNY, 1849. március 23., HERMANN Róbert - PELYACH István 1990. 138., 139., 141., 148., 149., 154., 156., 162. 69 Dezséri BACHÓ László 1939. 87. 70 Dezséri BACHÓ László 1939. 90.