Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2001)
Hajagos József: Egy gyalogos huszárcsíny és következményei. Jakab Mihály gyöngyösi polgármester és gróf Montecuccoli ezredes elfogása
vezérőrnagy Szolnokra bevonult dandárjából kerülhetett erre, mert Pestről Miskolc felé január 19-ike előtt nem indítottak csapatokat, azok ekkor pedig még Hatvanban voltak. Ottinger dandárjában viszont nem szolgáltak dzsidások. A legvalószínűbb, hogy vaklárma volt, de hatásos, mert Agonas százados rögtön feladta Tiszafüredet és visszavonult Balmazújvárosba. Debrecenbe egyenesen azt jelentette, hogy az ellenség már átkelt a Tiszán. 17 Agonas jelentése komoly riadalmat váltott ki. A HM január 23-án Perczeit 3 század gyalogos és 40 utász, Klapkát pedig 50-60 huszár és egy fél üteg Tiszafüredre vezénylésére utasította. Az ellenség tiszai átkelésének valótlansága ekkorra már kiderült és a korábbi különítményt visszarendelték Tiszafüredre. Agonas századost pedig kötelességmulasztásért és gyávaságért hadbíróság elé állították. Perczel és Klapka az utasított csapatokat a hír valótlansága után nem küldték el Tiszafüredre. Hamarosan azonban újabb nyugtalanító hírek érkeztek Tiszafüredről. 18 A riadalmat a Schulzig-hadosztály Gyöngyösön való megjelenése okozta. A közvélemény nem ismerte a hadosztály menetcélját. Maguk a cs. kir. katonák téves információkat terjesztettek küldetésükről. Ezeket hűen tükrözi Mészáros Károly rendőrbiztos hely és keltezés nélküli levele, amely feltehetően január 24-én érkezett Debrecenbe az Országos Honvédelmi Bizottmányhoz. Mészáros jelentette, hogy: ,J\ tegnapi éjt Egerben töltvén..., az ottani hevesmegyei központi szolgabírótól, s számos Gyöngyösről érkező futók s utazóktól haliam, az ellenség 4-5000 katonasággal, s 4 ágyúval, bizonyosan Gyöngyösön van... s oily célt árultak el, mintha Egert, Tisza Füredet, s Poroszlót is megszállva, részint a tiszai hidakat, részint az egri, s poroszlói pénztárakat, s sóházakat kirabolják... " I9 A levél feltehetően január 23-án íródott (esetleg 24-én) Poroszlón vagy Tiszafüreden. A Schulzig-hadosztály ekkor még csak valódi úti célját akarta maszkírozni. Windisch-Grätz január 23-án azonban Poroszló és Tiszafüred vonatkozásában konkrét parancsot küldött Schulzignak. Arra utasította, hogy egy alkalmas tiszt vezetése alatt küldjön egy lovas századot Poroszlóra demonstráció céljából, amelynek katonái híreszteljék el, hogy egy 10 000 fős 30 ágyúval rendelkező hadtest követi őket azzal a céllal, hogy birtokba vegyék az átkelőt. 20 A parancs hátterében Perczel január 22-i szolnoki győzelme állt, amelyről a vasúti összeköttetés révén a császári fővezér még aznap értesült. A magyarok további előrenyomulását ezzel a dezinformációval is igyekezett megakadályozni. A parancsot Schulzig Mezőkövesden kapta kézhez. A demonstrációra a 8. (Porosz herceg) vértesezred Henniger kapitány vezette százada lett kijelölve, akik január 25-én este érkeztek Poroszlóra, ahonnan a magyar előőrsök visszavonultak. 21 A demonstráció el is érte a célját, mert január 25-én Mészáros Lázár hadügyminiszter sürgős intézkedéseket tett Tiszafüred biztosítására, amely valóban megakadályozta Perczeit a Cegléden túli előrenyomulásban. Perczel arra lett utasítva, hogy vonuljon vissza a Tisza mögé és egy hadosztályt indítson északra Tiszafüred védelmére. Ugyanakkor Klapka is utasítást kapott arra, hogy egy zászlóaljat indítson oda, amelyet követnie kellett egy meg nem határozott erejű huszárkülönítménynek is. 22 Egy ismeretlen Heves megyei tudósító (talán Thanhoffer Pál rendőrbiztos) január 26-i jelentése azonban ha17 HERMAMM Róbert 1995. 125-126., BORÚS József 1975. 107., OL H 2 OHB 1849:926. 18 HERMANN Róbert 1995. 126. (BORÚS József 1975. 107. 2 század Hunyadi-gyalogost említ.), Klapkának szóló utasítás - HL 1848/49 10/511., közli GELICH Richárd 1882-89. II. k. 292-293., HERMANN Róbert PELYACH István 1990. 360., 660. 19 OL H 2 OHB 1849:4347., BORÚS József 1975. 106. 20 BORÚS József 1975. 101. 21 BORÚS József 1975. 105. 22 HL 1848/49 10/511., BORÚS József 1975. 107.