Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2001)
Horváth László: Gyöngyöspata története a jobbágyság intézményének megszüntetéséig
Részben az irtások létesítéséhez is kapcsolódott, de azoktól függetlenül is előrehaladt a szőlők telepítése a XVIII. században. Pata története során legalább ötszáz éven keresztül egyébként is a szőlő és a bor volt az a tényező, mely a település lehetőségeit, sikerét vagy kudarcát, jólétét és gazdagságát meghatározta. A mezőváros történetében a borkultúra szerepét egyszerűen nem lehet túlhangsúlyozni. A szőlőmonokultúra egyre erősödött a hódoltsági időszakban, a korábban idézett török defterek és dézsmaösszeírások a gabonatermesztés és az állattenyésztés lassú elsorvadásának a tanúi. 74 A szőlőtermesztés helyi jelentőségét jól mutatja, hogy a XVI. század végétől az egész térségben elterjedve patai nevűként emlegetik a budai iccét, pintet, illetve a 16 iccés, 8 pintes gyöngyösi (kassai) borköbölt. A patai icce 0,7889 liter űrtartalmat takart, s két patai icce tett egy patai pintet, azután nyolc patai pint volt a patai borköböl, mely a maga 12,62 literes űrtartalmával a legnagyobb patai bormértékegységnek bizonyult. Nem lehet véletlen, hogy a bormércék közül is főleg a kisebb, vélhetőleg a gyakorlatban szinte naponta használt egységek érdemeltek helyi elnevezést is. Ezek ugyanis akkoriban nemcsak a borkimérés, a kocsmálás mértékei, de egyúttal ivóedények, méretre faragott fakupák is voltak. A rendszer végpontján a nagyobb mértékegységek álltak. Patán is átvették és használták a szomszédos gyöngyösi mértékeket, melyek az egész régióban gyakorlatban voltak. Ezzel nyilván a távolsági kereskedelemben elterjedt, egyébként a Habsburg kormányzat (a Szepesi Kamara) előírásainak is megfelelő mértékrendszert követték. Négy patai borköböl adta ki a gyöngyösi akót (50,48 liter), s három ilyen - másutt bécsiként ismert - akóból, vagy ha úgy tettszik 12 köbölből (192 patai iccéből vagy 96 patai pintből) állt az egyébként 151,44 literes gyöngyösi hordó, mely többszáz éven keresztül a térség távolsági borkereskedelmének bevált mértékegysége volt. 75 A török idők elmúltával a jobbágyi terhek ellen való legjobb védekezésnek továbbra is az irtványföldön való szőlőtelepítés tűnt, egészen 1848-ig a szőlő volt a legelőnyösebb művelési ág a jobbágyok számára. A szőlőterületek nagyságának fejlődése a XVIII. század közepén vett erőteljesebb ütemet a békeidők beköszöntével, a lakosság nagyobb mérvű letelepedése, szaporodása nyomán. Amíg 1743-ban a „négy lineáris uraság" jobbágyainak csak 358 kapás szőlőterülete volt, addig tíz év múlva már az ő birtokrészükön dézsmált szőlők területe 478 kapásra, azaz 33 százalékkal növekedett. 76 Az új szőlők telepítését általában mindig a jobbágyok kezdeményezték, hiszen nem volt könnyű vállalkozás és hozzáértést kívánt. Ha korábbi feltöretlen legelőn, illetve irtványon szőlő telepítésére engedélyt nyertek, az úgynevezett bordézsma - elvileg a kilenced - már alku tárgya volt, sokszor szabályos szerződésre léptek a földesurukkal. Ilyen dézsmás szőlők telepítését kezdeményezték például a Havas erdőben 1765 körül, Marsovszky és Rakovszky földesurak kiirtott erdejének helyén. A mezőváros teljes határában öt évvel később ismerjük a teljes szőlőterületeket: ekkor nyolc szőlőhegyen összesen 1382 kapás szőlőt műveltek a patai gazdák. 77 (A kapás speciális földmértéke a szőlő területeknek: egy kapás az egy ember által egy nap alatt bekapálható szőlőterület. Ez körülbelül 1000 négyzetmétertjelentett.) A XVIII. századi két nagy földesúri birtoktest közül a szőlőterületek a gróf Forgách család részén voltak jelentősebbek, 689 kapásra terjedtek ki. 74 HORVÁTH László 2001. 117. 75 BOGDÁN István 1991. 76 HORVÁTH László 2001. 119. 77 BODNÁR László 1985. 68-69.
