Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2000)
Kozári József: Adalékok Gyöngyös 1956-os történetéhez
A fentiek alapján elmondhatjuk, hogy a nemzetőrség Gyöngyösön és környékén jól ellátta feladatát. Őrködött a település rendjén és biztonságán. Jórészt nekik köszönhető, hogy a városban nem történtek a forradalom napjaiban atrocitások. Reméljük, hogy a közeljövőben további adalékokkal egészíthetjük ki a forradalom gyöngyösi napjainak történetét. 5. kép. Lahi Szabó József Nemzetőr temetése. Dolgozatunk végén felsoroljuk azoknak a nevét, akik a BM történeti hivatal dokumentumai szerint a Gyöngyösi nemzetőrség tagjai voltak. A névsor nem teljes, és többek szerint pontatlan is, de mindenképpen fontos adatokat tartalmaz a további kutatásokhoz. A nemzetőrségnek a Belügyminisztérium Történeti Hivatalában található dokumentumok szerint összesen 122 tagja volt, de a rendőrségi jelentések nem említenek mindenkit név szerint. Nem szerepelnek a névsorban a diákok sem. A gyöngyösi nemzetőrség tevékenységét november 4-e után sem szüntette be. Idézünk a BM Heves Meg Rendőrfőkapitányság Politikai Nyomozó Osztályának jelentéséből: „tevékenységüket nov. 4. után tovább folytatták, bár nagy részük a szovjet csapatok bevonulásának hírére a Mátrába menekült. Azonban onnan nov. 5-én visszatért, és közösen a szovjet parancsnoksággal, illetve a szovjet járőrökkel 10-ig nemzetőri szolgálatot láttak el a városban. Nov. 10-e után tevékenységüket véglegesen beszüntették, mivel funkciójukat a visszaállított rendőrség vette át. Tagjai közül többen át lettek véve a rendőrség állományába. Ezek egy részét azonban 1957 tavaszán leszerelték és bíróságnak adták át." 10 10 BM Heves Megyei Rendőrfőkapitányság Politikai Nyomozó Osztály jelentése BM Történeti Hivatal V-150371 197-207. L.