Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2000)

Kozári József: Adalékok Gyöngyös 1956-os történetéhez

götte a felfegyverzett tiszti készültség, úgy 30-40 tiszt, Bérces alezredessel az élükön. Én nem ismertem őt személyesen, csak a nevét és a beosztását tudtam, de körülöttem többen mutatták, hogy ott a hadosztályparancsnok. Sokan ismerték, hiszen a városban lakott, nem a laktanyában Fegyver nélkül állt ott, majd felmászott a harckocsira és beszélni kezdett. Elvtársak, kezdte a beszédét, amire fület hasogató hurrogás volt a válasz. Az alezredes szemmel láthatóan nem értette miért, de az egyik tiszttársa felszólt neki, és akkor bajtársra, vagy polgártársra - már nem emlékszem pontosan - módosította a megszólítást, amit a tömeg tapssal és helyesléssé fogadott. Azután arról beszélt, hogy a laktanyában nincsenek diákok. Erről meggyőződhetünk, ha képviselőket választunk, akik katonák kíséretében körülnézhetnek a laktanyában. Más polgári személyeknek azonban, pláne tömegesen, nem engedi a belépést katonai területre. A küldötteket megválasztottuk, azok bementek. Amíg várakoztunk, ott a laktanyakapuban beszélgettünk a tisztekkel. A hangulat barátságos volt. Civilek és katonák egymás vállát veregették, összeölelkeztek. Amikor az 5 tagú küldöttség kijött, és elmondta, hogy valóban nem találtak fogva tartott diákokat, a Gyöngyösön addig még sohasem látott méretű, hatalma tömeg megéljenezte a katonákat. Tiszteket, harckocsit, mindenkit, aki ott volt. Azután kinyílt a kapu, és most már egy teljesen barátságos tömeg vette körül a kigördülő harckocsit és indul utána a város központja felé. Én nem tudom, kik ültek benne, de többen azt állították, hogy az egyik katonában felismerték Csányi századost, a hadosztály törzsparancsnokát. Másnap gratuláltam is neki, amikor találkoztunk, hiszen jól ismertem. Nem volt különösebben boldog. A harckocsi a tömeg kíséretében a szovjet emlékműhöz vonult, - ahol szintén nagyon sokan voltak - és megpróbálta lendületből ledönteni. Nem sikerült. Végül kötéllel húzták le. A szovjet emlékmű ledöntésénél ott voltam - idézi emlékeit Zilahy Szabó Tibor. Ott volt az édesapám is, idős Zilahy Szabó József, sőt ő beszélt is. Ilyeneket mondott, hogy békét a világnak, békét nemzetünknek. Ezért egyébként 1957-ben megpofozták a rendőrségen. Mások is szóltak, békét, nyugalmat, demokráciát követeltek, és a felelősök számonkérését, meg a beszolgáltatások eltörlését. Nem volt lázítás, vagy akasszuk fel. Ilyen nem hangzott el. Egysze csak elkezdték kalapáccsal, csákánnyal bontani az emlékművet, de nem ment. Aztán drótkötéllel próbálták lehúzni. Aztán a Kossuth Lajos utca felől jött egy tank és ledöntötte. Ott állt a szovjet emlékművet körülvevő tömegben Denke Gergely, ifjú református segédlelkész is, akit október 23-val helyeztek Gyöngyösre. Megkapó volt számára tömegmegmozdulás, hiszen a koalíciós időkben a Parasztszövetség Pest megyei titkáraként a politika szele is megcsapta. O a következőképpen emlékezett: „Ott álltam a főtéren a főnökömmel, és élénk érdeklődéssel figyeltem, hogy hogyan készül a tömeg az emlékmű ledöntésére. Először drótkötelet szereztek, majd egy nagyon hosszú létrát. A létrát magam is segítettem vinni, nem mintha szükség lett volna rá, voltak ott elegen. A létrán az emlékmű tetejére másztak, és ráerősítették a kötelet, majd nagy lelkesedéssel rángatni kezdték. Az építmény azonban nagyon szilárdnak bizonyult, ráadásul puszta kézzel a drótkötelet sem lehet igazán megmarkolni. A sikertelen próbálkozások közepette érkezett egy tank, amely felcsörlőzte a kötelet, nekiveselkedett, és ledöntötte az emlékművet, amelynek maradványai eltűntek az általa vert porfelhőben. Szerencse, hogy nem sérült meg senki. Én ezután az egyik keskeny utcán elindultam a térről, de - miért, miért nem - a tömegből is sokan tartottak velem egy irányba. Amikor ahhoz a helyhez értünk, ahol egy szovjet katona sírja van, a tömeg morajlani kezdett, és a formálódó szavakból döbbenten hallottam, hogy a sír felszedésére, és a maradványok szétszórására készülnek. Ezt nem tűrhettem, hiszen ez ártott volna a forradalom tekintélyének, s ezért kiabálni kezdtem, hogy emberek, mit akartok, ez egy katona, nem jó szántából jött ide, biztosan neki is volt családja, holt-