Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2000)
Besze Tibor: Adalékok a gyöngyösi szántógazdálkodáshoz
A régi szokás ellen lázadtak 1770-ben a taksás nemesek, amikoris a tanácstagoknak Encsen kiosztott földjeit elfoglalták, és szántani kezdték. A magisztrátus úgy határozott, hogy a zendülést megelőzendő lemond a szolgálatért járó szántóról és csak a ház utáni földeket tartja meg. 46 Ez az állapot azonban nem volt tartós, hiszen forrásaink a későbbiekben is tudósítanak a városi tisztségviselőknek és a tanácstagoknak szolgálat fejében mért szántókról. Egy 1843-as forrásban például azt olvashatjuk, hogy a városi írnokok szolgálati földjeiket eladták, s azután dolgozni vonakodtak. A tanács éppen ezért szigorúan tiltotta az illetményföldek árúba bocsátását. 47 A gyöngyösiek próbálkozása, hogy megakadályozzák az osztályföldek mennyiségének további csökkenését, nem járt sikerrel, sőt 1828-ban a tanács már azt jelentette, hogy „... egy némely ... Földes Urak magoknak örökös földeket tulajdonítottak, mind a mellett az 1816. Esztendőben a Méltóságos Földes Uraság erő hatalommal minden helybéli Birtokos Urak részére esztendőnként egy-egy köblös földet ki adatni rendelt"'. 48 A rendelkezés nem csupán a birtoklás szempontjából érintette hátrányosan a taksásokat, hanem korlátozta a város tulajdonjogát is, mivel ezek a szántók a kommunitás földesúri hatalma alá tartozó Bene pusztán terültek el. A népszaporulat tehát csak egyik oka volt annak, hogy a földhözjutás esélyei az általunk vizsgált korszakban fokozatosan csökkentek. Legalább ilyen súllyal esett latba a földesurak azon törekvése, hogy a határbeli közösségi szántók egy részét kiszakítsák az újraosztás rendszeréből valamint, hogy a Gyöngyösön lakó birtokos társaikat a taksásoktól eltérően folyamatosan részesítsék az osztályföldekből. Míg a XVIII. század elején a határbeli szántókból csak a taksás funduson élők igényelhettek, addig egy évszázaddal később a 600 holdnyi kimérhető földterület kevesebb, mint fele, 273 hold került közöttük felosztásra. Csaknem ugyanennyi, 230 hold ekkorra már a helyi nemesek kezén volt. Ebből a 230 holdból 58 holdat az újraosztás rendszeréből véglegesen kiszakítottak és majorsági jogállásúvá tettek, 172 holdat pedig 86 birtokos között mértek ki minden osztásnál, úgy, hogy egy-egy holdat juttattak nekik mindkét nyomásban. A fennmaradó 98 hold postaföld, temetőhely és városi majorságtábla volt. 49 A hódoltság utáni másfél században tehát összeszűkült a taksásoknak kiosztható szántóállomány, kisebbedett a ház után kimérhető parcellák nagysága és a jobbágyoknak egyre többet kellett várniuk arra, hogy az osztásnál újra sorra kerüljenek. Az a néhány köblös szántó, ami egy-egy gazdának a XVIII. század elején jutott, nehezen fedezhette a család éves gabona szükségletét. Különösen érvényes ez a későbbiekre, amikor - mint láttuk - az osztályföldek területe egyre csökkent. Sokan tenyérnyi parcellájukat meg sem művelték, hanem egy-két forintért másnak bérbe adták. 50 A bérbeadás és bérbevétel az esetek egy részénél bizonyára nem volt alkalomszerű. Lehettek a városban olyanok, akik rendszeresen béreltek kisebb-nagyobb szántóföldeket. Az 1767. évi gabonadézsma lajstromok azt bizonyítják, hogy az árendátorok közt külső helységbeliek is szép számmal voltak. Ebben az évben a legtöbb tizedet idegenek, Széchényi József és Major György adácsi, valamint Kováts József halászi lakosok adták. 51 Jó néhányan ugyanakkor 46 HML-V-101/a/6. 242-243. 47 HML-V-101/a/14.419. 48 MOL-P-518/a/2. 751. 49 MOL-P-518/a/2.751. 50 MOL-P-518/a/2. 754. 51 HML-V-10 l/b/9/XVII. 11.
