Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2000)

Fülöp Lajos: Arcképvázlatok Gyöngyös XX. századi irodalmából

konyább oktatását. Az alsóbb osztályokban folyó nyelvtantanítás elsősorban a latin és az élő idegen nyelvek anyanyelvi alapjait és a nyelvoktatás terminológiájának a megismertetését igyekezett biztosítani. Nagy J. Bélának jelentős szerepe volt az adott lehetőségek kiaknázásában és módszertani elgondolásai - ha már más pedagógiai körülmények között is - mind a mai napig irányadóak. Didaktikai nézetei közül nem egy az akkori magyar nyelvi tantervekben is fellelhető. Azt vallotta, hogy az anyanyelvi ismereteket az élő nyelvi anyagból és a tanulók természetes nyelvtudásából kell kibontani, mégpedig az öntevékeny ismeretszerzésre építve. Véleménye szerint a nyelvtantanítás alapegysége a. feladat, amely próbája a találékonyságnak és az alkotóképesség kifejlesztésének, az eljárás lényege pedig a. felfedeztetés. Tanítási gyakorlatában nagy gondot fordított mind a nyelvismeret, mind a nyelvhasználat fejlesztésére, és nemcsak az írásbeli, hanem a szóbeli kifejezőképesség megalapozására, a nyelvhasználatközpontúság érvényesítésére is. Különösen fontosnak tartotta a beszélgetést (mint módszert), amelyben a párbeszéd közléssel váltakozik. Jelentős szerepet szánt az anyanyelvi művelődési anyag, elsősorban az irodalmi olvasmányok kiválasztásának, ezáltal az érzelmi motivációnak, az élményhatásnak. Röviden szólva: az anyanyelvi ágazatok rendszerében az egységes (integrált) szemlélet megvalósítását szorgalmazta. Sokat foglalkozott a stílusfejlesztéssel, a stílusgyakorlatokkal is. Meggyőződése volt, hogy a középiskolában a magyar nyelv és irodalom csak látszatra két tárgy, valójában egy tantárgynak két, egymást kölcsönösen feltételező ága. A nyelv ugyanis az irodalom anyaga, megvalósulási formája. Következésképpen a nyelvi-stilisztikai eszközök feltárása az irodalmi alkotások mélyebb megértésének, a stílusérzék fejlesztésének a biztosítéka. Nagy J. Bélának ehhez a módszertani szemléletéhez ma sincs mit hozzátennünk. A pálya végén írott levelének egyik részlete pedagógiai hitvallásként is felfogható: „Az egymást váltó nemzedékek egymás kezébe adják a munka eszközeit és a tudomány világító fáklyáját, így kell ennek lenni, hogy a munka ne szüneteljen, a fáklya ki ne aludjon soha."

45 Nyelvészeti pályafutása a század elején - még egyetemi hallgató korában - nyelvhelyességi cikkekkel és nyelvjárási közleményekkel kezdődött.

46 Az Akadémia Nyelvtudományi Bizottságának megbízásából népnyelvi anyagot gyűjtött szülőföldjén, a Mátraalján. Gyűjtésének eredményét azután a Magyar Nyelvőrben közölte 47 Korai írásai még Nagy József'névvel jelentek meg, s csak később - megkülönböztetésképpen - használta a Nagy József Béla (Nagy J. Béla, illetve N.J.B.) nevet. Nem véletlen, hogy amikor megjelent Berze Nagy Jánosnak A Heves megyei nyelvjárás (1905) című kiadványa, ő írt róla értő és tárgyilagos recenziót.

48 Nyelvművelő munkásságának javát az Egy emberöltő nyelvünk védelmében (1968) című kötet tartalmazza. Ennek anyagát még maga a szerző állította össze, s a tanulmánygyűjteménynek a „Törődjünk többet nyelvünkkel!" címet adta. A válogatás gondja később Grétsy Lászlóra, a kézirat gondozása, megszerkesztése pedig Ferenczy Gézára hárult. A szerző halála után - kegyeletből és hálából - ők adták a műnek a mostani címét

49 A kötet első részében Nagy J. Bélának a nyelvművelés elvi kérdéseivel és néhány nagy nyelvművelőnkkel (Arany János, Simonyi Zsigmond, Horváth János) foglalkozó írásait ta45 KOVALOVSZKY Miklós: Nagy J. Béla emlékének. Magyar Nyelv 64:123. 46 FERENCZY Géza 1968. 8. 47 In: Magyar Nyelvó'r 32:45-6; uo. 33:170 stb. 48 L. Magyar Nyelvőr 34:163-4. 49 FERENCZY Géza 1968. 13-4.