Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1999)

A gyöngyösi kutatások alapján 4 túlélési stratégiát fogalmazhatunk meg a visszatért zsidóság életében. Ebből három út a település elhagyását jelentette. Ez összhangban állt a helyi újrakezdés sokaknál megfigyelhető áthidalhatatlan gazdasági és erkölcsi nehézségeivel. A tragikusan fájdalmas emlékek mellett a háború utáni gazdasági és demográfiai kilátástalanság is hozzájárult a jelentős számú elvándorláshoz. A távozók legnagyobb csoportja a fővárosba költözést választotta. Megközelítőleg 150 gyöngyösi zsidó húzódott a gazdasági, társadalmi és hitélet terén is nagyobb lehetőséget nyújtó Budapestre. Másodikként említem az alijázókat, a Palesztinába kivándorlókat. Ezt az utat leginkább a fiatalok követték, a Magyar Cionista Szövetség is őket célozta meg leginkább. Gyöngyösön a fiatalságon belül is potenciális alijázóknak az árvák, illetve család nélkül maradtak számítottak. A Joint országos szervezete egyfajta cionista propagandát is kifejtett. Az ország területén - a Joint támogatásával - 110 Palesztinába való kivándorlásra felkészítőtábort működtetett a Magyar Cionista Szövetség.

265 Ezek létszámát még nehezebb megbecsülni, mert sokan előbb Budapestre költöztek, majd ott találkozva a kitelepülés lehetőségével, döntöttek az alijázás mellett. Mindenesetre 100 főt meghaladó azon gyöngyösiek száma, akik Izraelben találták meg későbbi boldogulásukat. A harmadik út a nyugati világba történő kivándorlás volt. Az 50 főnyire tehető gyöngyösi kivándorlók körében magasan a diplomás értelmiség vezet (orvosok, ügyvédek, mérnökök), valamint egyetemi tanulmányaikat külföldön befejezni szándékozók. Rajtuk kívül a korábban ezen országokban már gazdasági vagy szakmai kapcsolattal rendelkező polgárok települtek ki. Nem minden esetben tudatos a döntés, de ez az útvonal egyben a polgári értékek választását is jelentette a baloldali kötöttségekkel járó maradás, illetve az alijázás ellenében. Az első három túlélési stratégia számtalan esetben összemosódott, sokan többet is kénytelenek voltak „kipróbálni". A negyedik út mégis a legkalandosabb, legkilátástalanabb: Gyöngyösön végigélni a világháború utáni évtizedeket. A hiányzó alapkutatások, terjedelmi korlátok, forráshiány okán a kötet következő oldalain a Gyöngyösön maradtak további sorsáról lesz módom adatokat közölni. Érdekes és dicső fejezete lenne pedig a könyvnek a nagyvilágban szétszóródott „gyöngyösiek" krónikája. A világ sok országában öregbítették városunk hírnevét. A hitélet nehezen indult meg. 1945 elejére azonban elegendő számban érkeztek haza izraeliták a hitközségi élet beindításához. 1945. januárjában Duschnitz Bertoldot bízták meg az előkészületek megszervezésével, és 1945. február 14-én megtartották mind az Auth. Orth. Izr. Hitközség, mind a Status quo Hitközség első képviselőtestületi ülését. Fölállt mindkét hitközségben az új vezetés. A Status quo-ülésen a jelenlévők egyhangúlag dr. Hajdú Bélát választották a gyöngyösi izraelita hitközség elnökévé. Vezetőség Rusz Artúr, Drechsler Rezső, Montag László, dr. Welt Artúr, Sólyom András, Pollák Viktor, dr. Vajda Ármin, Tóth Dezső, Krämer László. Az Auth. 265 STARK Tamás 1995. 105.