Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1999)

26. kép Dévényi Tévén Zsigmond nemesi címerrel ellátott síremléke. Horváth László felvétele 1995 Az igazán jelentős feladat az 1929-30-ban épített új templom megvalósítása volt. Ez annál is inkább jelentős fegyvertény, mert Magyarországon az első világháború után szinte teljesen szünetelt a zsinagógaépítés. Az 1929-ben kiírt pályázatot ismert tervezők - Baumhorn Lipót és Somogyi György műépítészek - eklektikus tervei nyerték meg. 184 Ezen tervek alapján készült el az új imaház, a ma is álló, centrális, kupolás városképi je­lentőségű épület. (Mai Főnix majd ELATTRO Áruház.) 185 Az új zsinagóga Magyarország második legnagyobb vidéki zsinagógája. Méretében és építészeti megoldásaiban is a szegedire és a szolnokira emlékeztet, melyekkel közös a tervezője. A nagy méret épp az egyik legfontosabb jellemzője a késő eklektikus épületeknek. Megépítésükkel a vidéki városokban sokszor léptékaránytalanságot idéztek elő. Emiatt néhányat a megmaradtak közül le is bontottak. (Ennek esett áldozatul például az egri zsinagóga is.) A gyöngyösi késő eklektikus épület is hatalmas méreteivel tüntet. Mint Baumhorn minden épületét, ezt is a túlzott méretek, mozgalmas tömegalakítások jellemzik. Az épület legnagyobb szélessége 27,70 m, hossza 36,80 m. A zsinagógai tér középpontja a négy irányba bővülő, lényegében görögkereszt alaprajzú tér középpontja fölé szerkesz­tett kupolával fedett négyzet. A női karzatok ezekben a térbővületekben kaptak helyet. 186 Napjainkra ez a nagyméretű épület a léptékében megváltozott és városrendezéssel ki­egyensúlyozott környezetében előnyösebb hatású, mint megépítése idején lehetett. 184 A kiírásra 4 pályázat érkezett, melyek elbírálását jó nevű szakemberekből álló bíráló bizottság végezte Wargha László kormányfőtanácsos, Kiss Géza, valamint Havas Géza építészek vezetésével. Gyöngyösi Lapok 1929. március 16. /50. évf. 10. sz./ 2. old. Az izraelita templom építése. 185 GYIHI Ikt. Ir. 10. Lukács Lipót (építő) szerződése, 35. Építési engedély stb. 186 GAZDA Anikó 1989. 154.

Next

/
Thumbnails
Contents