Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1999)
Gyöngyösön pedig a háború borzalmait, az ellátás nehézségeit még tovább fokozta az 1917. évi tűzvész. A város jelentős része megsemmisült 1917. május 21-én. Az első világháború harmadik évében járunk. A gyöngyösi férfiak nagy része a frontokon harcolt, a tűzoltók is csak kevesen látták el a feladatukat. A tisztek mellett mindössze 6 köztűzoltó maradt az egész városban, s őket a város tűzbiztonságának óvásában diákokból toborzott diáktűzoltósággal erősítették meg, melynek létszáma 40 fő volt. A megvadult főnixmadarat ebben a szélvészben semmilyen tűzoltóság nem fékezhette volna meg, Gyöngyös menthetetlen volt, az oltáshoz egész egyszerűen nem volt víz. A tűz megfékezését egyetlen módszerrel próbálhatták, elkezdték leverni a házak tetőzetét. A küzdelem azért volt reménytelen, mert a szél iránya állandóan változott, ha egy területet „megtisztítottak" is az éghető anyagoktól, a pernyét, zsarátnokot a szél más irányba is szórta. A láng harsogva harapott a zsindelybe, deszkába, gerendába, a lakosság nagy része batyukkal, értékeivel kezében menekült, hogy legalább az életét mentse. Csak menteni lehetett, oltani nem ebben a helyzetben. A Fő téri Szent Bertalan templom is menthetetlen volt. A nemrég még félrevert harang hamarosan már leszakadva, megolvadva feküdt a torony tövében. A templomtorony - mint két fáklya - 7 órára az egész Fő teret lángokba borította. Ekkor égett le a Norma Iskola a város első múzeumával, a Városháza, a Vaskoronaház, s a Fő téri házak sorra mind. A lakosság nagy része csak a pánikszerű meneküléssel törődött. A Kálvária dombjáról nézték visszaemlékezőim azon a borzalmas éjszakán az elhamvadó várost, az elhamvadó házukat. Az éjszakát 22-re virradóan az egész környék ébren töltötte, még a Sárhegy másik oldalán is világlott az ég alja egész éjszaka, olyan tűztenger volt Gyöngyösön. A tűzvész felégette az elegáns Fő téri házakat, kastélyokat, a zsellérközök kis lakásait, az istállókat, fészereket, csakúgy, mint a zsinagógákat (Az 1897-ben felavatott hagymakupolás status quo új zsinagógát és a Hősök templomát), a zsidó Menházat, fürdőt, a sakter helyiségeit stb. A kórháztól elinduló „vörös kakas" végigszáguldott a Kossuth Lajos utca mindkét oldalán, fölfelé a Petőfi utcának, elhamvasztotta a Fő teret, majd a Jókai utca vonalában leszaladt egész Gyöngyöspüspökiig. (Püspöki akkor még önálló község, de a tűzvész ide is kiterjedt. 29 család maradt itt hajléktalan, mintegy 106 családtaggal.) Elhamvadt a város vitathatatlanul legértékesebb része. Északon a hajdani Fény utca volt a tűzvész kiterjedésének határa (a mai Vezekényi utca), keleten a ma is Koháry útnak nevezett utca és a Mérges út jelölte a tűz határát (akkor itt még a Mérges patak folyt, és ennek helyét őrzi a mai utcanév). Déli irányban elérte a katasztrófa Püspöki északi részét, míg nyugaton legtöbbször a Nagypatak jelentett határt, bár a mai Vachott Sándor utca nyomvonalán egészen a Deák Ferenc utcáig terjedt. A tűzvész az ortodox patakparti templomot kímélte meg egyedül, igaz, ez a városrész viszont az 1908-as tűzvészben már leégett. 155 155 HORVÁTH László 1998/b. 45.
