Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1999)

1938: XV. Törvénycikk A társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról (Az ún. elsó' zsidótörvény) (Megjelent az Országos Törvénytár 1938. Évi május hó 29-én kiadott 6. Számában.) 1. §. Felhatalmaztatik a m. kir. Minisztérium, hogy a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosítása végett szükséges és halaszthatatlanul sür­gős intézkedéseket, - ideértve az értelmiségi munkanélküliség leküzdése végett szükséges intézkedéseket is, - a jelen törvény kihirdetésétől számított három hó­nap alatt az alábbi §-okban megjelölt tárgykörben és alapelvek szerint rendeletben tegye meg abban az esetben is, ha az intézkedés egyébként a törvényhozás ügy­körébe tartoznék. 2. §. Utasíttatik a m. kir. Minisztérium, hogy: a) akár időszaki, akár nem időszaki lap kiadója, szerkesztője vagy a lapnak állan­dó munkaviszonyban álló munkatársai részére sajtókamara; b) színművészek, filmszínészek, színházi és filmrendezők, valamint színházaknál és a filmiparban alkalmazott művészi segédszemélyzet (karszemélyzet) részé­re színművészeti és filmművészeti kamara felállításáról gondoskodjék. A sajtókamara, illetőleg a színművészeti és filmművészeti kamara feladata: az új­ságírás és a lapkiadás, illetőleg a színművészet és filmművészet körében a nemzeti szellem és keresztény erkölcs követelményeinek érvényre j uttatása és biztosítása, a kamara kötelékébe tartozók testületi és szociális érdekeinek képviselete, hivatásuk erkölcsi színvonalának és tekintélyének megóvása, a hivatásuk gyakorlásával járó jogok védelme és kötelességeik teljesítésének ellenőrzése, felettük fegyelmi hatóság gyakorlása, állásfoglalás és javaslattétel az újságírásra és lapkiadásra, illetőleg a színművészetre és a filmművészetre vonatkozó kérdésekben. Akár időszaki, akár nem időszaki lap kiadója, szerkesztője, vagy a lapnak állandó munkaviszonyban álló munkatársa csak az lehet, aki a sajtókamara tagja. 1. Színháznál, mozgófényképet előállító és kölcsönzés útján vagy másként forga­lomba hozó vállalatnál az első bekezdés b) pontjában meghatározott foglalkozá­sok körében rendezőként, előadóként vagy művészeti segédszemélyzet tagjaként csak azt szabad alkalmazni, aki a színművészeti és filmművészeti kamara tagja. A vallás- és közoktatásügyi miniszter indokolt esetben közérdekből kivételt tehet. 2.3. §. A sajtókamarának, úgyszintén a színművészeti és filmművészeti kamarának tagja csak magyar állampolgár lehet. A tagság egyéb feltételeit a m. kir. Minisz­térium rendeletben állapítja meg.

Next

/
Thumbnails
Contents