Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1998)
Zakar Péter: „A honszeretet szent tüzétől áthatva siettek vitéz seregeink zászlói alá..." - Honvéd lelkészek 1848^19-ben
Schwendtner Mihály pesti apát-plébános, és Simon Ferenc lipótvárosi plébános távol tartották magukat ezen ellenzéki mozgalmakhoz kötődő egyletektől. Nem is beszélve Ungváry Györgyről, aki 1868 januárjában még a klagenfurti helyőrségi kórház tábori lelkésze volt. 51 Az egykori honvédlelkészek utóéletének egyik meglepő vonása, hogy a szabadságharc leverését követően többen, és nem pusztán csak a rehabilitált egykori cs. kir. tábori lelkészek, a cs. kir. hadseregben folytatták korábbi hivatásukat. Breinfolk Gusztávot 1850. május 5-én nevezték ki a 4. huszárezredhez hadlelkésznek. Christ Ferenc 1849-ben a fegyverletételt követően is szolgált Munkácson. Rehabilitálták és így tovább szolgálhatott a 60. sorezred lelkésze, Czanczler Róbert László, valamint Czigler Ignác és Gabriel Krantzl is. Nem érintette hosszú távon a felelősségrevonás Kerényi Frigyest, Kocsis Jánost, Menyharth Lajost, Paulovics Ferencet, Szombathy Ferencet, Rasska Ádámot, Újhelyi Imrét, Ungváry Györgyöt, akik valamennyien tábori lelkészként szolgáltak a szabadságharcot követően. 52 A dualista Magyarországon legtöbben plébánosokként, esperesekként vagy házfőnökként szolgálták híveiket. Jelentős tanáregyéniséget tisztelhetünk többek között Fazekes Rajmund, Frint Mihály, Hyross Bernát, Liebhart Lukács, Lutter Ferdinánd, Marán János, Markovich Antal és Pap Melkizedek személyében. Ihász György és Lőrinc Károly koruk elismert nyelvészei voltak, Rónay Jácint korának egyik legnagyobb tudományos tekintélyévé vált. Irodalmi téren is sokan működtek. Benőfy Soma, Gaal Imre és Tóth Xaver Ferenc költőként, Pados János és Saaghy Vendel műfordítóként. Sokan írtak politikai, gazdasági, illetve vallási jellegű cikkeket, többek között Benőfy Soma, Czike János, Gaal Imre, Stettner Ignác és Pap Melkizedek. Szabó Richárd elhagyva hivatását végleg újság-, illetve regényírásra adta a fejét. Czike János (a neszmélyvidéki borászati társulat jegyzője) és Kornis József pedig számos borászati szakcikket tett közzé. 53 Az 1848^19-es magyar hadsereg tábori lelkészei bajtársaikhoz hasonlóan alaposan kivették részüket a forradalom és szabadságharc küzdelmeiből, így nem csupán egy-egy képviselőjük (pl Gasparich Kilit), hanem valamennyien, testületileg méltók az utókor emlékezetére. Tanulmányunk egy szerény kísérlet arra, hogy tevékenységük ne merülhessen a feledés homályába. 51 NÉMETHY, Ludovicus 1894. 915, 920, 1003. KrAW AF Schern. Grundbuch der Militär - Geistlichkeit Sp. 4/1. Il.k. 153. 52 KrAW Schern. AF Schematismus der k.k. Militärgeistlichkeit. Sp. 4/1. I.k. 162, 299, 99, 231, 301, 308, 313, 308, 297, 163, 160. Grundbuch der Militär - Geistlichkeit Sp. 4/1. Il.k. 18. 53 ZAKAR Péter 1998. 126-127.