Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1998)

Hajagos József: Dessewffy Arisztid, a vesztes ütközetek bajnoka

partjára. Előőrseit Alsópélre, főerejével pedig Lökre és Felsőpélre vonult. Egy különítményt Klapka április 18-án Nagysallóra rendelt. Ezen a napon elkészült a III. hadtest hídja is Óbarsnál és szintén átkelt a Garamon. A VII. hadtest zsemlén hídja azonban még továbbra sem készült el. A Garamtól nyugatra a császáriak újonnan szervezett IV. hadteste helyezkedett el Wohlgemuth altábornagy parancsnoksága alatt. A hadtest dandárjai szétszórtan helyezkedtek el, feladatuk Komárom ostromának északról való biztosítása volt. A IV. hadtest alárendeltségébe került a Vácról kiszorított Ramberg-hadosztály is. így a Garamon átkelt magyar hadtesteknek céljuk elérése érdekében előbb le kellett győzniük Wohlgemuthot. Klapka április 19-én hadtestének zömével Nagysallóra, Wohlgemuth Káinára kívánt előrenyomulni. A két haderő között így Nagysallónál ütközetre került sor. A kora reggeli órákban a Nagysallóban lévő magyar különítményt kiszorították a faluból. Az ellenség erejét felmérő Klapka sürgős támogatást kért a még hátrébb lévő Damjanichtól. A Nagysalló elleni támadást az I. és III. hadtest Damjanich vezényletével délelőtt 9 órakor kezdte meg, s csak szívós küzdelem árán tudták elfoglalni. A Dessewffy-hadosztály a magyar balszárnyat képezte. A Dipold-dandár északnyugatról támadt a falura, a Bobich-dandár pedig a tartalékát képezte, amelynek a császáriak kitartó ellenállása miatt szintén be kellett avatkoznia a küzdelembe. Nagysalló elfoglalása után Damjanich elhatározta, hogy elűzi az ellenséget a falutól délnyugatra elhelyezkedő magaslatokról is. Ezt hátráltatta a két hadtestből összevont, Nagysándor József tábornok vezetése alatti lovasság lassú előrenyomulása. A császáriak szívós ellenállása csak akkor tört meg, amikor a csatatéren megjelent a VII. hadtest lovassága is. A visszavonuló császáriaknak jelentős veszteséget okozott az üldözésükre induló magyar lovasság. Dessewffy a nagysallói ütközetben az aznap kiadott hadtestparancs értelmében nem hadosztályát, hanem a dandárokhoz be nem osztott lovasságot vezényelte. Mint láttuk a lovasságnak az ütközet záró szakaszában jutott fontos szerep.

65 Az I. hadtest alakulatai április 22-én érték el Komáromot, s ezzel északról felmentették a szorongatott helyzetben lévő erődítményt. A teljes felmentéshez azonban a Dunától délre is fel kellett számolni az ostromzárat. A vár és a Dunától délre lévő Csillagerőd közötti talphíd azonban csak április 25-én az esti órákban lett kész. Április 25-ről 26-ra virradó éjszaka az elkészült hídon átvonult a Knezic-hadosztály (III. hadtest) és a Kazinczy-hadosztály (I. hadtest), a Dipold-dandár pedig dereglyéken kelt át a Dunán. A felsorolt alakulatokra hárult az ostromsáncok elfoglalása, amelyeket napkeltére, nagy veszteségeket okozva az ellenségnek, birtokukba kerítettek. Az I. és III. hadtestek többi részének, valamint a komáromi várőrség egyes alakulatainak átkelése után a reggeli órákban a magyarok általános támadást kezdtek a császáriak hátsó állásai ellen. Ekkor azonban már nemcsak Simunich altábornagy ostromhadtestével, hanem a Schlik altábornagy vezetésével a Pest-Budáról Győr felé visszavonuló császári csapatokkal is megütköztek. Az est beálltáig tartott a küzdelem. A magyar csapatok a balszárnyon és a centrumban többször is visszavonulni kényszerültek, de a várlövegeknek és a magyar jobbszárny kitartásának köszönhetően sikerült megújítaniuk a támadást. A csatatér a magyarok birtokában maradt, de nem tudták megakadályozni a császári főerők visszavonulását. Dessewffy tevékenységéről a komáromi ütközetben keveset tudunk. Hadosztálya az ostromsáncok elfoglalása után a magyar balszárnyat alkotta. Az ütközet elején nem volt jelen hadosztályánál. Az április 26-i hadtestparancs szerint a csapatok riadóztatásával volt megbízva. Neki kellett felügyelnie a hadtest alakulatainak a Dunán való 65 KLAPKA György 1986: 217-223. o, KÁRSA Ferenc 1993: 175-181. o, HERMANN Róbert 1992: 156. o, HL 1848/49 22/505.