Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1997)
Bakó Ferenc: Adatok a Mátra Múzeum történetéhez
bevontam a munkába az egyes tárgyak szakértőit. Nincs birtokomban a teljes forgatókönyv, csak azoké a termeké, amelyek szöveges terveit én fogalmaztam meg. Ez a 3., 4. és az 5. terem volt. Ezért most a kiállításnak erről a részéről néhány olyan adatot, megállapítást kívánok felidézni, amelyek az 1970-es lebontás után többnyire elenyésztek, esetleg más összefüggésekben jelentek meg. A 3. terem kisebb része a Mátra erdeit, azok kihasználásának módszereit mutatta be: a szénégetést, a fakitermelést, amelynek legismertebb művelői Gyöngyössolymos, Mátraszentimre és Szuhahuta lakói voltak. A miniatűr szénégető boksa mellett (az említett szilvásváradi erdész műve) ritkaság számba menő, díszes fejjel ellátott favágó balták voltak itt láthatók. Az erdő fái adták az anyagot egyes szerszámok, eszközök készítéséhez. Egykor a gyöngyössolymosiak voltak híresek a járom, taliga, orsó, szerszámnyelek és (horribile dictu) a falábak előállításáról. Gyöngyössolymoson és Markazon sertésólakat, azaz "hidasokat" faragtak fából olyan módon és formára, amilyenek a palóc táj hajdani faházai voltak. A szlovákokkal újjátelepített Kisnána, Markaz népe szövőszékeket faragott. A Bakó Ferenc készítette fényképsorozat mutatta be egy gyöngyössolymosi mester fakanálkészítését és Gyöngyösön a hordó, puttony, kármentő, szerszámnyelek készítését. Tanulságos volt az erdő, a fa felhasználását ábrázoló térkép a Mátráról és környékéről. 16 A harmadik terem fentmaradó, nagyobbik részét a népi építkezés kapta, amelynek szövege főként Vargha Lászlótól és munkatársaitól származott, de egy kisebb rész nekem is jutott. Jegyzeteim azonban erről nem maradtak meg. Itt állt a gyöngyössolymosi vízimalom modellje, aminek felmérését, kiállítását én szorgalmaztam. Itt állt a sarokban a palóc tisztaszoba teljes berendezése, szintén az én tervem, munkám eredményeként és itt voltak láthatók az utolsó gyöngyösi fazekasmester munkái. 17 A 4. teremben a város és környéke több népviselete kapott helyet. Az 1950-es években még elérhetők, megszerezhetők voltak számos település népi ruhadarabjai, s ezek hitelesen képviselték ezt a sajátos és nevezetes viselet csoportot. A kiállított tárgyak zömét Gyöngyöspata, Gyöngyöstarján, Nagyréde, Atkár, Szűcsi és Mátraszentimre tárgyai képezték. Az akkor még élő hagyományt őrző községeket térkép tüntette fel, de több falu akkor már elhagyta régies ruházatát. A múzeum számára átadott viseleti darabok és együttes kosztümök közül ki kell emelni a gyöngyöspatai fátylas "féketős" menyecske ünneplőjét, a Nagyrédén hordott egyszerűbb fekete-piros színekkel domináló ruhát, amit akkor, ezekkel a színekkel, még öregasszonyok is hordtak, vagy Gyöngyöstarján pasztell színeket alkalmazó, városias-nemesi jellegű menyecskeruháit, melyeken a fejkendőt hímzés díszíti. Az egyik falon a hajviseletet és a fejfedés módjait mutattuk be: a lányok régimódi és újabb fésülését, a menyecskefőkötő különböző formáit, az archaikus, "koponyának" nevezett kemény főkötőt Gyöngyöstarjánból. Külön vitrint kapott Atkár zsinóros fekete posztó férfi ruhája, mellette részletesen bemutattuk még a gyöngyösi "ezüst" nevű férfi dolmányt díszes fém gombjaival és a gyöngyösi cifraszűrt. Itt kapott helyet Tóth Pálnak, az utolsó gyöngyösi 16. Az erdő és a fafeldolgozás, mint néprajzi téma a Mátrában csak később került a kutatók érdeklődési körébe. Elsőnek Nagy Gyula, gyöngyössolymosi monográfiájában (1966) az erdőről, a fafeldolgozásról, majd Bakó Ferenc Visonta népi építkezéséről (1978), később pedig a hidasól és faház szerkezeti kapcsolatáról (1967), 1984-ben pedig Petercsák Tivadar a mátrai erdőhasználatról írt. 17. A népi építészeti csoport felméréseit és egyéb dokumentációját a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum
