Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1997)

Szűcs György: A század tanúja: Herman Lipót

jelenti, hanem a 19. századi elődök művészetéhez való igazodást. A szerző éppen ez ellen tiltakozik, s Herman művészetének modern vonásaival érvel amellett, hogy nem lehet folytatója Székely Bertalan és Lötz Károly festészetének. Ugyanakkor a „nagy kom­pozíciókat" nem tartja a legsikerültebb alkotásoknak, sokkal inkább a kisebb képeket, illetve a látszólag stúdium jellegű, önálló tájképek festői megoldásait dicséri. Még a húszas évek elején kezdte el nagy kompozícióját, a Feltámadást. „A föld gyomrából kikelő, valósággal gőzölgő tömeg egymást gázolva igyekszik a fényesség felé fel a prófétához. A kép jobb alsó sarkából ível fölfelé a tömeg a vászon felső jobb sarkához, a sötétség vöröses tüzéből a vakító fényességbe."- számolt be egy korabeli riport. 11 Herman Lipót naplójegyzeteiben nemcsak művészi példaképeire utal gyakran, hanem rendszeresen nyerhetünk bepillantást saját festői módszerébe is. „Dolgozgatok a »Feltamadason« — írja 1933 februárjában - persze nem úgy, ahogy terveztem: részről részre készen csinálva, mert ehhez nincs türelmem. Szabadon festek rajta, az egészen. Jó világos színekkel, kissé a dekoratív hatásaira is gondolva. Későbben jönnének bele az intimebb dolgok, hasonlatosak ahhoz, akiket ábrázolni szeretnék. Azt szeret­ném, ha egészen álomszerűnek sikerülne, s olyan színe volna, mint mikor az ember a napon ül s lehunyt szempilláin játszhat vörös, sárga, ibolya, kék színekkel." (7377. old.). Bármennyire is magával ragad minket Herman naplójegyzeteinek olvasmányos, lendületes stílusa, a kortársakról készült rajzok eltalált karaktere, nem kerülhetjük ki, hogy néhány értékelő szót szóljunk a művészetéről. A sokezer oldalas szöveg - mégha méltánytalanul hangzik is ­nem pótolhatja a meg nem festett képek egyikét sem. Nagy segítség a művek megértésénél, ha alkotójuk írásban is megnyilatkozik, mint például Csontváry Koszfka Tivadar vagy Bemáth Aurél, ez érdeklődésünket növelheti, de a jóval szigorúbb esztétikai mércét nem engedhetjük alább. Herman Lipótnak sikerült egy jól körüljárható, egyéni stílust kialakítania. A végsőkig hitt abban, hogy a festészeti elvek alapos kimunkálásával, szorgalommal az eredmény sem késhet. Kiállításainak jó visszhangja ezt látszott megerősíteni. „Úgy emlékszem, kbelül 1 évvel ezelőtt — írta első kiállítási sikere után - Münchenben átutaztomban egy álmatlan éjszakán lelkes hangulatban (Rubenstől felvillanyozva) elhatároztam, hogy a magyar fiatalok között a legkitűnőbbé küzdöm fel magamat. Azt hiszem ez nem marad fantazmagória, ezen az úton haladok s tán nemsokára el is érem ezt a célt. 30 éves koromban az leszek." (3405. old.). Tudjuk, Herman mégsem vált a század meghatározó egyéniségévé, valószínűleg túl­ságosan biztonságos utat választott magának. Kortársai akkor példálóztak Iványi Grünwald művészetével, amikor az már hanyatló, kommerciális szakaszába lépett. A korszak irányzatai közül a húszas évek neoklasszicizmushoz túl expresszív, a harmincas évek megszelídített expresszionizmusához és a posztnagybányai festészethez képest tematikájában túl konzer­vatív volt. Ugyanakkor a Herman Lipót-i színek nem hiányozhatnak a két világháború közötti művészet palettájáról. Művészete sok szálból fonódik össze, akárcsak késői korszakának színes ceruzás önarcképei. „Hermán Lipót művészi munkásságában ­összegezte D. Fehér Zsuzsa a hatvanas évek elején - különféle témák és műfajok futottak egymás mellett. Látásmódjára leginkább a romantikus jelző illik, mitológiai és aktkom­pozícióit barokkos szenvedély fűti. Tájképei inkább lírai hangolásúak. Gyakori a gondtalan bukolikus környezet. A ligetes vidékről, árkádiai semmittevésből visszatérve a Balaton­környék parkjaiban, a kisváros utcáin bolyong szívesen. A plein-air-rel párosult klasszicista kompozíciókban, a természet közvetlen és pontos bemutatására törekedett." 12 11 (t.á.): A „Nagyszentmiklósi uccától" a „Feltámadásig". Egy óra Herman Lipót műtermében. Magyarország, 1923. március 6. 12 Czeizing Lajos - D.Fehér Zsuzsa 1963. 94.

Next

/
Thumbnails
Contents