Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1997)

Fülöp Lajos: A gyöngyösi irodalom hagyományaiból. Írói pályák és törekvések a XIX. század első felében

megelégedett. Júlia nem különösképpen tanult, de bájos, kedves teremtés, aki kitűnő háziasszony, jó anya és feleség. Nélküle Bajza értelmetlennek tartaná az életet: ,,Te nekem szükséges, nélkülözhetetlen vagy, mint a levegő. A te szereteted határtalan, tiszta és önzetlen irántam s ez oly jól esik ... erőt és reményt ad ... szereteted nélkül nem tudnék többé megélni."

23 Három Bayza-gyermekről tudunk. Lenke (később Beniczkyné) novella- és regényíró lesz, a lírikus, sokat betegeskedő ./e/?onek mindössze huszonhárom év adatott az alkotásra, Irén pedig még csecsemőkorban meghal. Bajza élete a 40-es években a legboldogabb. Társadalmi súlya, szerepe egyre nagyobb: korábban a Kritikai Lapok, majd az Aurora, az Athenaeum és a Történeti Könyvtár szerkesztője, a Pesti Magyar Színház (később Nemzeti Színház) igazgatója, akadémiai tag, sőt szerepet játszik a politikai életben is. Lakásuk gyakorta hangos vendégektől, a kor szellemi vezetőitől. Majd elkövetkezik az 1848-as év .*. Bajza ekkor Kossuth Hírlapját szerkeszti. Amikor Windischgrätz a fővárost fenyegeti, Gyöngyösorosziba hozza családját; Gyöngyös osztrák megszállásakor pedig a Mátrában rejtőzik. A tavaszi hadjárat sikere Debrecenbe, majd Pestre vezérli. Kossuth a Nemzeti Múzeum igazgatását ajánlja fel neki, amelyet el is fogad.

24 Hivatalát azonban már nem foglalhatja el, követi a kormányt Szegedre és Aradra. A világosi fegyverletétel után Vörösmartyval és másokkal Szatmár felé menekül. Szalonta, Nagyvárad és Nagykároly után Gebe a következő állomás, ahol Vörösmarty is, Bajza is emlékverset ír a vendéglátó háziasszony, Csanádyné emlékkönyvébe. Vörösmartynak ez a költeménye eléggé ismeretes, Bajzáé viszont nincs meg verseskötetben. így szól: Gyászos időbe' vagyok szomorú vendége lakodnak Honnomban idegen és menekülve futó; Mentsen az ég, oh hölgy, oly kíntól, milyen emészti Keblem az eltiprott szent haza gyásza között.

25 Ezután Fegyvernek és Újszász a következő stáció; végül hazatérnek. A hatóság - némi zaklatás után - mindkettőjüket békén hagyja. Bajza szeretett volna továbbra is az irodalomból megélni, ez azonban akkor már megvalósíthatatlan ábránd. Különben is: két évtized kemény, fáradtságot nem ismerő munkája, a forradalom és szabadságharc izgalmai, a bukás és bujdosás keserve, fia betegsége, anyagi gondok annyira megviselik, hogy elméje elborul. Mint Toldy írja,

26 már csak „árnyéka maga-magának". 1858-ban, 54 éves korában hal meg. Temetése - ugyanúgy mint a Vörösmarty é - néma tüntetés, az osztrák önkényuralom elleni tiltakozás volt. Azt mondják, hogy kritikusi pályára csak elvetélt szépírók mennek... Móricz nem így vélekedik: ,,A kritikus éppen úgy teremt, mint a költő, a festő, a zenész, - csakhogy más irányú az elméje, a tehetsége. Ezeknél a képzelemnek van túlnyomó szerepe, nála az ítélő erőnek... A jó kritikus méh; neki nem a fullánk a leglényegesebb szerve; neki az a célja, hogy még a haszontalan virágokról is mézet gyűjtsön..."

27 23 Itk. 1908. 325. 24 SZŰCSI József Bajza József 1914. 439-440. 25 KÜRTI Menyhért Bajza mint költő. 1899. 19. 26 TOLDY Ferenc Emlékbeszéd Bajza József feleli. Irodalmi beszédei. I. (1872.) 14.