Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1997)

Bakó Ferenc: Kőbe vájt építmények a Mátra környékén

elkezdte egy pince építését kő boltozattal (ex lapidibus), amit Martinus, egri kőfaragó vég­zett. A pincében bort tartottak, s ebből a feljegyzések szerint kisebb nagyobb mennyiséget (pl. 13 hordóval Budára) ki is adtak. Az 1508-ban készült leltár a püspöki pincében 57 hordó, a solymosiban pedig 30 edény (vasa) bort tartott nyilván. 4 Az okiratban jelzett építmény azonos lehet a mai Püspöki (korábban Kertész) u. 23. számú, egykori uradalmi lakóépület alatt húzódó pincével. Maga az épület azonban annál újabb: 1750 körül építtette Barkóczy Ferenc egri püspök, de lehetséges, hogy a lakóház alaprajzi formáját a már meglévő pince, vagy annak egy része szabta meg. 5 1. kép Gyöngyös, püspöki dézsmaház déli pincebejárata A földrajzi nevek között kettő utal arra, hogy a város határában borpincék voltak, vagy vannak. Az egyik az irodalomból ismert Farkasmály, a másik az Alsó- és Felső Pincés. Farkasmály a városból északra tartó országút keleti oldalán, Mátrafüred (korábban Bene) előtt húzódó, andezit-tufába vájt pincecsoport. Korábbi előzmények nélkül a 26 db pincét 4 E. KOVÁCS Péter 1992. 197, 281, 345 5 DERCSÉNYI Dezső - VOIT Pál III. 129. A továbbiakban: Top.

Next

/
Thumbnails
Contents