Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1995)

Fülöp Lajos: Regionális köznyelvi vizsgálatok Gyöngyösön és környékén

mektől való. A különbség önmagáért beszél: a hangállomány (és általában a nyelvhasználat) nemcsak egy kisebb helységen vagy egy családon belül, de ugyanazon egyénnek a beszédében sem egységes és következetes. Ezért is hangsúlyozta Derne László a vizsgált település "nyelvi képe" és "nyelvjárási képe" közötti különbséget.

13 Bárczi - említett előadásában - utalt a demográfiai viszonyok alakulásának, a migráció következményeinek a figyelembevételére is. A kérdéshez kapcsolódik Szathmári István megfigyelése is a köznyelv alakulásának, a regionális köznyelviség létrejöttének a feltételeiről.

14 Ebből a szempontból ítélve Gyöngyös (helyi) köznyelvének "homogén nyelvjárási alapja" van, mert a várost minden oldalról viszonylag egységes (palóc, illetve egyre inkább már csak palócos) tájnyelvi környezet övezi. Igaz ugyan, hogy a lakosság körében az elmúlt fél évszázad alatt jelentős mozgás, lélekszám-gyarapodás következett be, de ez a folyamat a környező községekből történő beáramlás volt. Ezek a települések viszont már korábban is szoros kapcsolatban voltak Gyöngyössel. Egy 1989. évi kimutatás szerint "Gyöngyös városkörnyék" területéhez 23 község tartozik. Ezekről a településekről, főleg autóbuszjárattal, könnyen és gyorsan elérhető a város. Gyöngyöspüspökit 1922-ben közigazgatásilag is Gyöngyöshöz csatolták, Gyöngyössolymos pedig már szinte egybeépült a külső lakóövezettel. Az sem véletlen, hogy jónéhány környező község előnevében is hordozza a város nevét, így Gyöngyöspüspöki, Gyöngyöshalász, Gyöngyössolymos, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöstarján, Gyöngyöspata stb. A 660 éves Gyöngyös ui. ma már jelentős tájegység, a Mátraalja gazdasági, társadalmi és művelődési központja. A nagyobb arányú iparosítás 1950-ben kezdődött, majd a hatvanas évek elejétől felgyorsult. Az iparfejlesztéssel és a mezőgazdaság átszervezésével együtt járt a társadalom szerkezetének az átalakulása is. Addig, amíg a II. világháború előtti utolsó népszámláláskor város lakóinak száma 24086 fő volt, ebből az iparban 21,5%, a mezőgazdaságban 34% dolgozott, 1960-ban a város lakóinak lélekszáma 28668 fő, 1970-ben 32100, 1980-ban 36900, 1989-ben pedig 40765 fő. Beszédesek a következő számok is: az iparban dolgozók aránya 1970-ben 30%, 1980-ban 40%; a mezőgazdaságban dolgozóké 1970-ben 6,5%, 1980-ban pedig mindössze 4%. (Az arányok 1989-ben is ugyanazok.) Más, bizonyító erejű számok (így a lakáshelyzet alakulása, az oktatás-művelődés mutatói, a sajtótermékek, rádió- és ív-előfizetők statisztikája stb.) is azt mutatja, hogy az elmúlt négy évtizedben nemcsak a lakosság lélekszáma gyarapodott, hanem a város lakott területe is megduplázódott. (A fenti adatok Molnár József kitűnő összefoglalásából valók.)

15 Az egykori mezőgazdasági kereskedelmi jellegű település (mezőváros) ma már jelentős iparral rendelkező középnagyságú városnak, regionális központnak számít. Az itt csak vázolt gazdasági és társadalmi változások nyelvi-kiejtésbeli síkon is éreztették hatásukat: ez pedig a nyelvjárási sajátságok visszaszorulásában és a (helyi) köznyelviség erősödésében mutatkozik meg. A köznyelv hatása egyes nyelvjárási sajátságokra erősebb, másokra gyengébb.

16 Városunkban és környékén ilyen pl. az à, az a, az ë, az ly fonéma, valamint a záródó típusú diftongusok (óu, őü, ëi) visszaszorulása, vagy a mëg- igekötő g eleme nem hasonul az utána következő ige szókezdő mássalhangzójához (tehát megfog és nem mëffog) stb. Ezeket a 13 DEME László 1963. 68. 14 SZATHMÁRI István 1974. 312. 15 MOLNÁR József 1990. 52-4.; L. még HAVASSY Péter-KECSKÉS Péter (szerk.) tanulmánykötetének ide vonatkozó írásait. 16 IMRE Samu 1962. 321-5.; Uő. 1971. 359.