Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1995)

Fülöp Lajos: Regionális köznyelvi vizsgálatok Gyöngyösön és környékén

asztán irányt váltanak, a végén mégis csak écs csomóba verődve elszaladnak. Hát/ megyek a kan felé, amejik a lövés bejétől égy olyan húsz-huszonöt méterrel bejjeb volt, odamegyek ugyë, kalapom leveszem, hogy illő tisztelettel köszönésem az öreg remetét,/ persze akkor már nem volt remete, mert eggyüt volt a többivel, szóval lényeg az, hoty hát/ megemelem a kalapom, és annak rengye-móggya szerint a törettel, mert régi vadászregula, hogy letörök ott a közelben lévő gajról, ágacskáról ëty kicsi részt, aszt asztán belemártyuk a lőtt sebbe, a vérrel megfrëccsëntëtt kicsiny kis gajjacskát asztán felszúrja az ember a kalapjához. Alik, hogy ezzel végzek, úty szétnézek, a csapat nézem, amin becsúszott, hát a csapa végében látok ëty fekete pontot, amëjik még mozog ëty kicsit. No, mondom, ez mi ez, ezëk elmarattak volna? Hát a disznó csapóján felballagok, hát ot fekszik előttem a másik disznó. Hű, a teremtettét, ijjen szerencsém is alig igën volt még életembe, bár lőttem már máskor is ëgy gojóval két disznót, na mondom, úgy láccik, megismétlődött. Hát odamegyek, mékhúzom, mékfordítom, megnézem, ëgy jó derék süldő volt, asztán, hát mondom, eszt behúzom a másikhoz, hagy legyen eggyütt, a másik ugyanis már közel volt az étyházbükki országúthoz, illetőleg szekér, bocsánat nem országút, az erdőben nincs, hanem ijjen, ijjen erdei úthoz, szekérúthoz. Közbe a szekeres meg jön egyenesen lefelé, körülbelül ëggy ojjan kétszáz méterre lehet tőlem./ Namondom, itt a szerencse, úgy láccik esőstől jön, mert mingyárt lëssz/ kivel félraknom ugyë a szekérre, asztán beszállítja ojjan hejre, honnan asztán könnyen haza juttathatom. Be is húzom, mellé tëszëm, várom a szekerest, a szekeres fënn a dombon megáll. A dombról rá lehetet látni arra a részre, ahol a disznók tartószkottak akkor, amikor én rálőttem, és/ az öreg pipás, amikor megáll a domb fölött, elkezd nekëm a kalapjával integetni, és mutogat a völgybe, hogy megvan, megvan. Mondom, micsoda. Hát aszt mongya, ott van a disznó bent. Nézek, mondom az én disznóm, hát nem, az én két disznóm már it van, na mics csináljak, hát igaz-é, nem-é, el akar-ë bolondítani vagy láttya eszt vagy aszt, akkor fogom magam, kiballagok hozzá, benézek, ot fekszik a harmadik disznó. No, persze ijjenkor, nem tudom, hallották már aszt, hogy a vadászember/ az ëty kicsit többet is szokót mondani, mint a valóság, ijjenkor asztán hol az éggyik lábát emeli fël a halgató, hol a másikat, én azomban úgy voltam, hogy/ inkább kevesebbet mondok, mintsem sokat, mer hiszen a vadászat annyira sokrétű, annyira színes, annyira eleven foglalkozás, hogy abban mindig akad annyi kuriózum, amely/ sokszor hihetetlen, vagy amejjek sokszor hihetetlenek ugye, de higgyék el, hogy ez így volt. Na asztán/ lényeg az, hogy behúsztuk a harmadik disznót is, feltörtük, nem tudom kiváncsiak-é, hogy mit jelent az, hogy feltöröm a disznót, hát ugyë, hogy különösen nyáridőben nagyon lényeges, nagyon fontos, hogy az ember fölnyissa a hasfalát, utána a lágy részeket aszt kiszéggyük, persze télidőben nem szükséges, fontos az, hogy ëgy nyílás lëgyën rajta, hogy az szellőzni tuggyon, tehát a meleg belső rész, a zsigër/ asz ki tuggyon szellőzni, és né vëgye fël a vad ennek a szagát. Na/ mondom kiváktuk, felraktuk a kocsira, az a két szegény ló, szánkával jöttek, illetve szánka volt a kocsi végéhez kötve, a két ló, a szánkát leakasztotta az öreg, azon vittük ki, útyhogy utána úgy jött bë a szekérért, mert a szekeret is még a/ disznókat is/ a szánnal nem bírták már a kis hegyi lovak. Hát ez az, ami mongyuk, hát úgy érdekes volt, ha már íty kíváncsiak rá, eszt így elmondottam. 4. sz. adatközlő Ny. J. a vele való beszélgetés idején 46 éves volt. Gyöngyös környéki község, Gyöngyössolymos szülötte, itt végezte az általános iskolát, a középfokú tanulmányokat pedig a gyön-