Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1995)
Fülöp Lajos: Regionális köznyelvi vizsgálatok Gyöngyösön és környékén
hogy a túlzott kiéhezett vagy mohóság, fölösleges mohóság követkésztében az illető sokat ëvëtt, és ëtyszërre, gyorsan. Következménye az lëtt, hogy valóban undor fokta el, hosszú időn keresztül rá së tudott nézni a cukorra. Természetesen, hogy az ésszerűbb ember/ aszt az utat követte, hogy nyolc óra hosszán keresztül, lassan kanalaszta, amit a szervezet fölvett, megemésztett, tárolta is. Nyilvánvaló, hogy a cukor, mint tiszta szénhidrát anyag, azonnal erősítésként is hatott. Ugyanennél a munka... ezën a munkaterületen fordult elő/ több alkalommal, hogy a lágerba való bevonulás előtt/ persze mindenki próbálkozott azzal, hogy cukrot is vigyen be. Legföljebb arról volt szó, hogy/ mennyit praktikus bevinni. Mi az, amit esetleg be engednek vinni. Mégintcsak egynéhánynál a mohóság elrontotta természetes még a szerzés normális állapotát is, ugyanis/ kilószámra köt föl magára, testére anyagot, próbálta az őrséget kerésztüljáccani. Munka után sorakozó volt, az őrség végignészte, s nagy gyakorlattal, azonnali kézmozdulattal nyúltak oda, ahol lapult az ëty-két kilós zacskó, és dobálták ki. Ezzel szemben a kissebb mennyiség/ természetesnek ható mennyiséggel eggyáltalán nem töröttek. Jómagam a következőkép csináltam: volt néhány zseb a katonai uniformison, minden zsebet tökéletesen kitisztítottam a zseppiszoktól, portól, és kint/ mindén zsebbe két-fíárom félmarék cukrot helyesztem. Amikor az őr engem is megnézett, egész természetesnek találta, azaz nem volt sok. Nem is szólt semmit, nem is rakatta ki velem, hanem engette, hogy elvigyem. Természetesen a lágerba bëétye, hát ugyë elő volt készítve, ha nem is a perzsaszőnyeg, de papír, naty csomagolópapír, me j jet zsák... papírzságból készítettünk, ráálltam/ és minden zsebemet kiforgattam. Hát még ijjen mótszérrel is be lehetett vinni ëty kiló, másfél kiló cukrot. Sohasem szóltak érte. Csak inkább a túlzott mohóságot, kabzsiságot ítélték el, és/ nem engették behozni. (G. bácsiék hogyan jutottak haza a fogság után?) Elmondon röviden aszt is. Persze időközben sokmindën esemény történt még, ami egész könyveket töltene ki, érdekes is, szomorú is, kedves is, bájos is, vegyesen. A hazajövetel mindannyiunkat igen mélyen érintett, és készültünk rá. Amikor a vonatogba voltunk már, és tuttuk bizonyossággal, hogy hazajövünk, szinte elkébzelhetetlen volt asz, hogy hazajövünk azokhoz, akiket/ három, négy, öt évvel ezelőtt/ láttunk... Az út folyamát nem akarom elmondani, hanem talán aszt, hogy/ beérve Magyarországra, Debrecenbe vittek, ahonnan mëkkapva a papírt, indultunk haza. Fölszáltam a hazafele induló vonatra, mekhúzódván az éggyik sarogba, elég nemzetközi öltözégbe... Előttem ëty/fiatal család kizsgyermeküket etette, amikor láttam, hogy afétfi/ ëggy elkészítet szendvicsfélét nyújtott felém. Fogaggyam el. Ebbe az időbe még eléggé ritka volt, nem hétköznapi, mindennapos jelenség a hadifogoly nyilvánvaló, hoty/ kicsit magam is furcsa érzéssel fogattam el, hiszen/ inkább saját magam szerettem volna már mëkkeresni aszt az ennivalót. Utánna/ hazatérve, talám még az ëggy mélységesen nagy esemény, amikor az állomáson leszálltam, ëty taxisofőr volt ott,/ régebbi ismerősöm,/ s mongya, hoty hazavisz. Mondom, de nekem ám nincs pénzem. Mire ő, hogy ő meg nem kérdëszte,/ hanem üjjek bë a kocsiba, és/visz. Valóban váktásztunk, repülő autóval, repülő szívvel, s amikor az autó már a kapunk előt volt, s kinyitották, messziről láttam édesanyámat, aki/ még mindig nem tutta, hoty ki jön a kocsiba, három-négy év után, amikor kiléptem, nyilvánvaló aszt az érzést, aszt az örömet, aszt a boldogságot elfelejteni nem lehet, hosszú idő volt már akkor mögöttünk, sok-sok mekpróbáltatás, s az édesanyai szívnek az a végtelen/ boldogsága, hogy a gyermeke hazatért, ebből az eléggé nehéz éledből... Utána pillanatok alatt ment híre hazatérésemnek, liazatérésünknek, és egész komoj csődület támatt érdeklődésre, és sok-sok minden más kérdéssel.
