Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1995)

Pálosné Nagy Rózsa: Vadászjegyek a Mátra Múzeum vadászattörténeti gyűjteményében

5. fotó. 91.4.22 Szabadkán kiállított vadászjegy Vadászjegyek az 1920-as években Igen sok visszaélésre adott okot az, hogy az eddig kiadott vadászjegyeken sem fénykép, sem aláírás nem volt. Előfordult, hogy egyetlen jeggyel egy egész falu vadászott. Ezért az 1921 -ben kiadott pénzügyminiszteri rendelet kimondta, hogy a vadászjegyeket - a személy­azonosság igazolása céljából - 6-9 cm-es fényképpel kell ellátni. Ennek egyetlen hátránya az volt, hogy így a vadászjegy formája, alakja teljesen megváltozott. De változás történt az illeték összegében is. Az 1924. évi 5007. P.M. rendelet 2. paragrafusa kimondja, az egész vadászati évre kiállított vadászjegy illetéke 30 P., a 30 napnál nem hosszabb időtartamra kiállított vadászjegyé 6 P, míg a vadászcselédek, alkalmazottak egész évi illetéke 3 P. 9 6. Leltsz. 91.4.13. Kiadás éve: 1923. okt. 25. Mezőkövesd Leírása: A régi erős kartont, illetve vászont fölváltotta a silány papír, ami ráadásul nagy, „lepedő" alakú volt, három részből állt, s ezt össze lehetett hajtani. Az első részen volt a fénykép, a középső rész bal felső sarkában fekete betűkkel VADÁSZATI JEGY felirat, alatta az érvényesség, a név: Hauptvogl Frigyes, a foglalkozás: erdőmérnök, a lakhely: Bogács, a fegyver darabszáma, fegyveradó, vadászati adó, dátum, pénztárnok, ellenőr. A harmadik - jobb oldali -részen a bejelentett fegyverek adatai szerepeltek (kaliber, gyártási szám, gyártmány, cső száma, gyártó neve). Mérete: 26,3x18,7 cm. Az új vadászjeggyel 9. NYULÁSZI Zoltán (összeáll.) 1935. 8. p.

Next

/
Thumbnails
Contents