Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1995)
Dénes József-Nováki Gyula: Őskori várak a Mátrában
mellette. A kapunyílás a gerinc keleti szélén van. A kősánc a nyugati oldalon épnek mondható, bár feltűnő, hogy a kövek nem képeznek magas sáncot, inkább úgy tűnik, mintha szándékosan szét volnának dobálva. így a sánc jelenlegi magassága nem éri el a fél métert, ennél magasabb részt alig találunk. A gerincet lezáró alsó, kelet-nyugat irányú sánc, valamint ennek rövid folytatása a gerinc keleti szélén, végig igen kevés, de feltűnően nagy kövekből áll. El kell fogadnunk Kandra Kabos azon megjegyzését, miszerint a középkori Benevár építéséhez innen szállíthatták a legkönnyebben a követ az enyhe lejtésű gerincen lefelé, alig több, mint 1 km távolságra. A déli egyenes sánc és a keleti szélén lévő volt a legjobban megközelíthető, ezért innen szállították a követ, csak az igen nagy sziklákat hagyták ott. A sánccal és hegyperemmel körülzárt alsó vár hossza 155, szélessége alul 80, felül 55 m. A sánc jelenlegi szélessége 3-5 m között váltakozik. A felső vár a gerinc még jobban összekeskenyedő részén húzódik felfelé. Nyugati és déli oldalát végig kősánc zárja le, a keleti oldalon azonban csak 60 m hosszan követhetők a sánc egyre fogyó kövei, utána a hegy természetes pereme folytatódik. A sánc mellett itt sincs árok. Déli kapuja ugyancsak a gerinc keleti szélén van. Északi lezárását is kősánc biztosítja, a kapunyílás azonban itt már a nyugati szélén van. A felső várban is azt tapasztalhatjuk, hogy a sánc kövei mintha többnyire szándékosan szét lennének teregetve, felmagasodó sánc-alakot csak kevés helyen találunk. A sánc jelenlegi szélessége általában 6 m körüli, de a két kapunál 10-12 m szélességben vannak a kövek szétszóródva. A felső vár hossza 210, szélessége az alsó részen 58, a felső végében 25 m. A felső kaput elhagyva 5-8 méterre összekeskenyedő, kissé görbülő gerincen haladunk felfelé és 125 m után érünk a Vaskapuhoz. Mint a korábbi kutatók is egyöntetűen megállapították, ez természetes sziklaperemet jelent. Középen út vágja át, ebben feltehetően mesterséges kialakítás is közrejátszott. A Várbércen tehát egy kétrészes sáncvár van, mindkettőt kősánc védi. A hegyoldal mindkét oldalon igen meredek, a nyugati oldal járhatatlan kőgörgeteg. A Vaskapu után tovább felfelé haladva a hegygerinc hegyháttá szélesedik ki, észak felé egyenletesen tovább emelkedve. Ezt jelölte Kandra Kabos „Nagy Parlag"-nak, a mai térképeken „Remete-bérc". Oldala minden irányban igen meredek, nyugati, északnyugati és keleti széle sziklás, szakadékos. Mesterséges erődítésnek csak az északkeleti, összekeskenyedő részen találni nyomát. A sánc a Remete-barlangtól felfelé számított 200 méterre tűnik a szemünkbe. Kandra Kabos a Nagy-nyak nevű, rendkívül keskeny gerincet említi, mint ameddig az őskori vár terjedt. Az említett gerinc azonban az itteni sánctól felfelé, további 750 méterre húzódik a Kékes irányában, amely már messze az őskori telepen kívülre esik. A kősánc kelet-nyugat irányban zárja le az összekeskenyedő hegyhátat. Előtte, az északi oldalon, a hegynyereg kissé bemélyed, de a sáncot itt sem kíséri mesterséges árok. A sánc hossza kb. 92, szélessége 4-6 méter, magassága alig fél méter. Nyugati vége nem állapítható meg pontosan, szélesen elterülő természetes kőtengerben veszik el. A sánc végétől tovább nyugatra kb. 150 méterre kis, természetes dombocska van a meredek szélén. Elméletileg ez lehetett a védelmi vonal vége, de erre konkrét nyom a felszínen nem látszik. A Vaskapu feletti széles hegyhát hossza, a felső sáncig mérve, kb. 1000 méter, legnagyobb szélessége kb. 600 méter. Ha a „Nagy-nyak" alatti rövid sánc nem létezne, a Vaskapu alatti kétrészes sáncvárat önálló, erődített telepnek tekinthetnénk. így azonban e nagy kiterjedésű, erősen emelkedő hegyhátat elővárnak kell tekintenünk. Régészeti leletről nincs tudomásunk, ezek keresését az egész területet beborító erdő is nehezíti. A sáncvár magas fekvése és különösen nagy kiterjedése alapján elsősorban késő bronzkorinak tarthatjuk.
