Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1995)
Bakó Ferenc: A magyar parasztház középoszlopának néprajzi jelentősége az Országos Kérdőív válaszai alapján
ami lényegében egy rövid ágasfa lehetett és a mestergerendának a falon túlnyúló végét tartotta. 23 Felderítő kérdőívünk útján 1970-ben a külső ágasfa boldoganya elnevezését a régi Borsod, Gömör megye területén a Sajó völgyétől északra és keleten a Hernád folyó völgyéig 13 községben találtuk meg. Emellett Heves megyében Eger környékén még 9 faluban, de Nógrádban mindössze egy helyen, Bánkon nevezték így az ágasfát. Az a hagyomány, hogy a Heves megyei Nagyrédén a bódoganyának nevezett ágasfa pirosra volt festve arra utal, hogy az máshol is előfordulhatott, csak emléke nem maradt fent. 24 Az ágasfa ilyen megnevezését a Felföldön kívül máshol az országban nem találtuk meg. A ház középoszlopának tájnyelvi formái között országosan az oszlop, az ágas és oszlopágas a legelterjedtebbek. A 117 igenlő válasz az összesnek több mint a felét teszi ki, elterjedése pedig az egész országban kimutatható. Az 1967-es felföldi kérdőívekben a középoszlop elnevezései között egyharmados arányban helyet kap az oszlop is. Heves és a régi Borsod, Gömör megye déli részének a középoszlopra vonatkozó 157 pozitív válaszából 52 az oszlopot nevezte meg. A szó nyelvtörténeti jelentése többek között „függőlegesen álló, rendszerint valamit tartó, vastagabb építészeti elem", 25 ami az oszlop tartó, statikai szerepét fejezi ki, az ágashoz hasonlóan. A két tartóelem közül az oszlop a műszakilag fejlettebb forma, mert a mestergerendához illeszkedő végét vízszintesre kellett kialakítani, ám az ágas minden műszaki beavatkozás nélkül ugyanerre alkalmas volt. Nézetem szerint ezért az oszlop a mestergerendát tartó elem újabb formája, ami nemcsak a középoszlop esetében van így, hanem a külső ágasra is érvényes. Vannak példák, amelyekben a falból kiálló mestergerenda végét már nem ágas, hanem faragott oszlop tartja. A középoszlop másik, szélesebb körben elterjedt megnevezése az ágas vagy oszlop-ágas, esetleg szoba-ágas. A név azonos a szelement tartó ágaséval, csak a funkció változott: ez az ágas a mestergerendát tartja. A két építészeti elem névazonossága és szerepük különbözősége építéstechnikai fejlődésre vezethető vissza. Kitűnő példa erre a szerémségi magyar idegágas, amely faragott formájú középoszlop, de az ágasfát utánozza, jeleníti meg." A bódoganya és az ágas joggal feltételezhető egykori kapcsolatát bizonyítja a Bükk hegység egyik kunyhójának szerkezete és szakszavai. A kör alaprajzú kunyhó oldalának/tetejének fából ácsolt pallói belül köralakban összeállított hét ágasfára, illetve a rájuk fektetett rövid szelemenekre támaszkodnak. Az ágasfákat a bélapátfalvi mészégetők bódoganyáknak nevezik, minthogy a kunyhó egész terhét ők hordozzák. 27 A bódoganya és az ágasfa összefüggéséről fentebb már szóltam, amikor a gömöri, sajó-völgyi „bódoganyás faházak" kérdését elemeztem. A kapcsolat egyébként az országos kérdőívekben is megjelenik: Felcsuton (Fejér m.) a középoszlopot csak akkor nevezték ágasnak, ha „az oszlopnak két ága volt". A középoszlopnak országos eloszlásban ismert nevei közül még néhánynak a kapcsolatával, magyarázatával érdemes foglalkozni. A többfelé, például a Dunántúlon használt duc mint „alátámasztó faoszlop" nem túl régi, nyelvújítás révén keletkezett és elterjedt név. 28 Mindössze egy helyen (Szápár Veszprém m.) fordul elő az apostol, amelynek építészettel kapcsolatos jelentése ismeretlen, 29 de népi szövegekben megjelenik. Múlt századvégi 23. LAJOS Árpád 1959. 66. 24. BAKÓ Ferenc 1989. III. 704-708. 25. TESZ II. 1100. 26. GARAI Ákos 1911. 245. 27. BAKÓ Ferenc 1968. 82-83. Ezt az archaikus konyhóformát csak az őslakos apátfalvi magyarok ismerték, de már évtizedek óta nem használják. 28. TESZ I. 680-681. 29. TESZ I. 166.
