Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1995)
Hajagos József: Heves megyei nemzetőrök részvétele a bácskai harcokban
rendelkezéseimnek szemtanúja volt. - Miután az ellenség e/óVe(előcsapata - H.J.) balszárnyunkat és a középpontot megtámadta volna, hirtelen egész erejével a jobbszárnyra fordult, s ott egész elszántsággal az útra kinyomulni igyekezett, mintha hadügyminiszter úr arra leendő utazásárul értesülve annak elfogatását szándékolná, de e zászlóally 4-ik mintegy 120 lőfegyverrel ellátott, úgy csupa kaszásokbul álló 6-ik század is rögtön rendeletemre a jobbszárnyra sietve, bátor elszántsággal az ellenséggel szembeszállt, s azt jól irányzott lövéseivel, s szilárd előrehaladásával a kukoricába visszaszorította, miáltal az út fedzve lévén, hadügyminiszter úr egy kis huszár csapattal útját Péterváradnak tovább folytatható. Itt különösen kiemelkedőnek tartom azon körülményt, hogy Császár huszárezredben Cronvai százados, ki osztállyával az éppen nem veszélyeztetett balszárnyon állott, hivatalos felszólításomra jobb szárny ómnak a veszély percében egy kis huszár csapattja által leendő támogattatását megtagadta, és hogy ugyanez ezredbeli Szerencsés János és Vég János névü két huszár közvitézek, kik mint kézmívesek bent Járekon a bagagia(ba.gázs - H.J.) mellett voltak, látván a fenyegető veszélyt, hirtelen lóra kapva a jobbszárnyra száguldoztak, s ott vitéz elszántságuk által az érintett ott csatázó két századot példájukkal valóban dicséretesen lelkesítettek. — Ez alkalommal Haubitzunk(vetágyúnk — H.J.) már az első lövés után korhadtsága miatt haszonvehetienné vált. - Mintegy esti 6 órakor látván az ellenség sikertelen törekvéseit ismét sáncaiba visszavonult."" A Közlöny hevesi nemzetőrök között szolgáló levelezője még aznap este tudósított az ütközetről. Tudósítását azzal a lelkesítő fordulattal kezdte, hogy: "Győztünk. A heves megyei nemzetőrség első zászlóalja, ezek között különösen az egriek, régi dicsőségekhez képest nem viselték magukat gyáván, megfeleltek azon hírnek, melly hozzájok méltó, megmutatván, hogy honunk iránti kötelességüket fegyverrel is le tudják róni." Tudósításában a védők között említi a Wasa- zászlóaljat is, a Császár-huszárok számát azonban csak néhány főben adja meg. Utóbbi magyarázatot ad arra, hogy Lenkey kérésének miért nem tudtak eleget tenni. Megemlíti azt is, hogy a 2 hatfontos ágyú közül csak az egyik volt Járekon, mivel a másikat egri kezelőivel együtt átküldték Temerinbe. Lenkey jelentésétől kritikusabban festi le a jobbszárnyon kialakult helyzetet: "A nemzetőrség jobbszárnyát az ellenség már a helység alá nyomta ." Ezen a kritikus helyzeten változtatott a két huszár, amelyek "előnyargalván, lelkes bátorító szavaira a nemzetőrség nyomban ismét előre nyomult és tüzelni kezdett." Elismerően szólt a többi Császár-huszárról is, akiknek a balszárnyon történt előrenyomulása hozzájárult a szerbek visszavonulásához. Legelismerőbben természetesen a nemzetőrökről szólt a tudósító, hiszen maga is az volt. A csata leírása után megjegyezte: "Ezen nemzetőrség megmutatta, hogy érdemes lenne állományi fegyverre, ezzel birt volna, akkor minden esetre még nagyobb kedvvel menne az ellenség elibe." Az ütközetben Járek védőinek nem volt vesztesége, csak egy hámos ló lövetett agyon. A Közlöny tudósítója a győzelem részletei mellett aggodalmairól is beszámolt: "...kimondhatatlanul fontos ezen két helység (Temerin és Járek - H.J.) megtartása. Mi utosó csepp vérünkig védelmezni fogjuk, de ha erőt, különösen ágyút nem kapunk, isten tudja a következményt...Minden órán várjuk az ellenség kitörését. Készen vagyunk reá.® A szerbek újabb támadására nem sokat kellett várni. Temerin és Járek fontosságával a szerbek is tisztában voltak, s igyekeztek azokat minden áron elfoglalni. Augusztus 28-i kudarcukat másnap egy az előzőknél összehangoltabb támadással igyekeztek kiküszöbölni a szerbek. Lenkey jelentésében a kövekkezőképpen rögzítette az újabb megtámadást: 99 OL H92 ONőHt 1848:4019. 100 Közlöny 1848. szeptember 4.
