Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1993)
Pálosné Nagy Rózsa: A népi vadfogás néhány változata Heves megye déli részén
felfigyel és elszalad. Lelépett a bakról, „körülszaladt" a nyúlon, s mikor 2-3 méterre megközelítette, hirtelen megállt. Ebben a pillanatban a nyúl - veszélyt érezve - fölugrott a vackából, de ekkor már - megfelelő rátartással - repült is a bot. Még két nyulat ütött ki, azután elvették tőle a nyulakat, a botot, s a csendőr büntetésként fenéken rúgta, és azzal engedték útjára, ha még egyszer rajta kapják, ennyivel nem ússza meg. 11 A nagyfügedi vadfogók között akadtak olyanok is, akik bot helyett kővel próbálkoztak, de ez igen nagy pontosságot igényel, rendkívül nehéz eltalálni a vadat, ezért nem terjedt el széles körben. A botolás a vad elejtésének csak egyik, mint említettem a legősibb, s egyben legprimitívebb formája. Ennél valamivel fejlettebb eszköz a fuirok vagy tőr. A hurok olyan kötésforma, melyen a fonal egyik vége törés nélkül visszahajlik, s a másik végén képezett csomón áthúzva, csúsztatással karikát alkot 12 . Európában évszázadok óta széles körben használatos. Több jeles néprajzkutató - többek között Gunda Béla 13 , Korompay Bertalan - igen részletesen foglalkozott a hurok fajtáival, azok elterjedésével és összehasoidító vizsgálataival. Dolgozatomban a Heves megyében, közelebbről Nagyfüged és Hevesvezekény, illetve e települések környékén még ma is gyakorolt hurkokkal való vadfogást mutatom be. A vadfogó hurkok rendkívül gazdag variánsai közül leggyakrabban használt hurokfajta itt a lépő (fekvő) - és fojtó(álló) hurok. Mindkettő lehet egyszerű - ekkor csak egy hurkot vetnek - és huroksor. A fojtó lutroksor különböző alakzatokban és módon felfüggesztett hurkokból áll (2-3. kép). A lépő lehet közvetlenül a földre fektetett és lehet deszkalapra erősített hurokszemek sora is (4. kép). A fojtóhurok a nyakánál kapja el az állatot, vagyis megfojtja, míg a lépőhurokba (ahogy a neve is mutatja) belelép, s megtörténik, hogy a fejét kapkodva az is beleakad egy másik hurokba, amely viszont megfojtja. Hurokkal általában madarakat (fogoly, fácán), nyulat, de egyes változataival nagyobb állatokat (őz, szarvas) is fogtak. A hurkok anyaga az évezredek folyamán változott. Az in- és a bélhurkoktól a lószőrhurkon keresztül a drót és a műanyag hurokig igen széles a skála. Az in- és a bélhurkok használata ősi hagyományokra utal. Ezen a vidéken ma már nem ismert, viszont a lószőrből készült hurkokat használják, igaz egyre ritkábban. Ebben közrejátszik a lovak számának csökkenése, egyre nehezebb lószőrhöz jutni. Nagyfügedi adatközlőm a 60-as évek végéig lósző rhu rokka 1 fogta a foglyot: 5-6 szál lószőrt összesodort, majd faggyúval többször végighúzta, amitől jó merev lett, jól lehetett kezelni. Az így elkészített hurok igen erős és könnyen rászorul a madár nyakára. A lószőrhurkot rőr-nek is nevezik. Pák Dienes, a híres vadászati szakíró 1829-ben megjelent Vadászattudomány c. könyvében ír a lószőrhurok készítéséről: „A hurokhoz mindenkor eleven ló farkából kell venni a szőrt, s lui 2-3 vagy több szőrszál... fonatik össze, azokat olly gömbölyű fára, melly nagynak kívánjuk a hurkot, szükség feltekerni, egy ideig jó forró vízben tartani, s abból kivétel után is míg tökéletesen kiszárad néhán napig az említett fán Jiagyni." 16 A lószőrhurkok mellett rugalmas drótból, spárgából is készülnek hurkok. A hurokvető általában különböző anyagot használ vadfajonként. Mást madarak fogására, ezen belül is más az anyaga a fogoly- és más a fácánhuroknak, és megint más a nyúl-, az őz-, illetve a szarvas huroknak. A kisebb madarak fogására a lószőrön kívül alkalmaznak rézdrótot, 11 Kovács Gábor elbeszélése alapján. 12 A Magyar Nyelv Értelmező Szótára III. 1960. 383. 13 GUNDA Béla, 1966. 136-204. 14 KOROMPAY Bertalan, 1984. 223. 15 GUNDA Béla, 1966. 187. 16 A Magyar Nyelv Értelmező Szótára VI. 1962. 777.
