Bujdosné Pap Györgyi - Szilasi Ágota, H. (szerk.): In Honorem Dei. Noszvaj község egykori középkori református temploma és festett kazettás famennyezete - Megfejtett múlt 2. (Eger, 2016)

tett, hogy a festőcéhek jónak látták a veszedelmes versenytársak ellen szabályozásokat életbe léptetni: az asztalosok nem festhettek például olaj festékkel, akár milyen ügyesek is voltak nem őket illette a címerfestés, a falra való festés, a képírás vagy a kárpitfestés. Csupán fára cifrázhattak.86 Önálló céhet alkothattak, de a bútorgyártás megváltozása a 18. századra a városokból a falvak felé szorította őket, s lassan művészetüket magába olvasztotta a nép.87 A hazánk területén szerte fellelhető deszkamenynyezetek nem csak szerénységből nélkülözik a reneszánsz famenynyezeteknél megszokott faragást, mélyített struktúrát, aranyozását. Síkban tartott felületükön pompázó változatos színes mintázatukkal épp a középkori hagyomány szívós ápolását bizonyítják. Művészi stílusuk hazai földön, idegen befolyástól alig érintve fejlődött ki.88 Persze a középkor mustráin (pl. szövetmintáin) túl a korszakok divatos elemei, a reneszánsz, de a törökös vagy később a barokkos, vagy biedermeier formavilág tovább gazdagította ezt

a mennyei virágoskertet, de a hazai motívumkincs mindannyiszor felülírta, magába szervesítette — magyarra fordította - ezeket a hatásokat. A táblás

mezőket szabadon lehetett festeni, díszíteni, éppen ezért ez a forma nagyon kedveltté vált.

A festő-asztalos mesterek temperával festették a motívumokat a menynyezettáblákra, de az egyéb berendezési tárgyakra is. Alapanyagul általában fenyőfát használtak. A temperafesték kötőanyaga állati enyv, tojás vagy kazein volt. Színeiket természetes ásványi anyagokból, és szerves színezékekből, ritkább esetben mesterséges anyagokból keverték. A festett felület lakk vagy védőbevonat nélkül maradt, így a kép vagy díszítés matt hatású maradt. A felhasznált ásványi pigmentek és szerves színezékek között számos fényre érzékeny anyagot is találunk, melyek idővel megváltoztak, kifakultak, elszíneződtek. így a fennmaradt emlékek színvilága korántsem olyan gazdag, mint készülésükkor volt.

Néhány virágos-ornamentikás tábla összevetése: jelül a nosyyaji táblák, lent a Miskolci Asztalos Imre és István munkájaként számon tartott megyaszói (1715) karzatmellvédek hasonló kompozíciói (közreadja: http://famennjezet-neprajz-hu/) (Herman Ottó Múzeum, Miskolc Ltsz•' 53-4718.)

43