Szilasi Ágota, H.: Mátyás király kegyeltje. Estei Hippolit püspök reneszánsz címefreskója az egri várban - Megfejtett múlt 1. (Eger, 2016)
Az Este-ház címere Az estei grófi család legkorábbi ismert címere 1239-ből maradt ránk VU Azzo modenai őrgróf (1215-1222 és 1240-1264) pecsétjén: ezen ugyanis ívelt oldalú háromszögpajzsba foglalt sasmadarat láthatunk. A pajzs mázait sajnos nem lehet egyértelműen meghatározni, mert a pecsétlenyomat természetesen egyszínű, de ha a későbbi családtagok ránk maradt színes jelvényeiből indulunk ki, megkockáztatható: talán már ekkoriban is egy kék mezőbe helyezett, arannyal fegyverzett ezüst sas volt a többnyire modenai őrgrófi címet is viselő estei grófok címerállata. A heraldika vagy címertan a sárga és a fehér színt nem ismeri, helyettük minden esetben arannyal, illetve ezüsttel ábrázolt motívumokról beszél, a sast pedig a címerművészet 13. századra megszilárduló szabályai szerint kötelező széttárt szárnyakkal, szemből ábrázolni: az arannyal fegyverzett ezüst sas ekképp az esetek többségében fehérrel megfestett, kiterjesztett szárnyú madarat jelent, amelynek oldalra fordított csőre és a lábai sárgák. A többek közt már az ókori Keleten és a Római Birodalomban is elterjedt motívumnak számító sas egyszersmind a középkor egyik legnépszerűbb címerállata is volt, és igen sokszínű jelentéstartalom kapcsolódott hozzá: jelezhette például viselőjének személyes bátorságát, előkelő származását vagy magas méltóságát is. Egyértelműbb támpont híján sajnos ezért aztán leheteden eldöntenünk, hogy VII. Azzo és családja miért éppen a levegő urának képmását használta jelképük gyanánt — sőt azt sem tudjuk, hogy vajon a császár vagy a pápa kegyéből, esetleg saját elhatározásából vette használatba ezt a motívumot A korabeli szokásokat ismerve a legvalószínűbb az utóbbi lehetőség. Hippolit püspök ősei egészen a 15. század derekáig kitartottak egyszerűnek mondható sasos címerük mellett, ám ez egyáltalán nem csoda: a korszak heraldikai Bartolomeo Veneto: Ippolito d’Este bíboros képmásának hátoldalán lévő címer szokásrendszere ugyanis tudomásunk szerint úgy tartotta, hogy a legelőkelőbb és legrégibb családoknak van a legegyszerűbb címere. Ez a vélekedés a kutatás jelenlegi állása szerint annyiban egyébként mindenképpen helytálló, hogy többnyire tényleg a legrégebben használatba vett, legarchaikusabb címereken láthatjuk a legegyszerűbb ábrázolásokat, a legkevésbé összetett címerképeket. A jelenségnek az a magyarázata, hogy a heraldika szabályai szerint senki sem vehette fel önkényesen másnak a jelvényét; így aztán minél később választott magának valaki címermotívumot, annál bonyolultabb ábrát volt kénytelen a pajzsára festetni, hogy az tökéletesen új és mindenki másétól jól megkülönböztethető legyen. Az estei grófok - akik egyébként már a 13. században hatalmukba kerítették a jóval vagyonosabb ferrarai őrgrófságot is - joggal lehettek büszkék régi és nemesen egyszerű címerükre. Amikor III. Niccoló őrgróf (1391—1441) 1431-ben végül is változtatott rajta, akkor igen alapos okkal tette: az estei-ferrarai dinasztiával szövetségre lépő VII. Károly francia király (1422—1461) ugyanis engedélyezte III. Niccolőnak és ivadékainak, hogy a továbbiakban a francia uralkodók címeréből vett, kék mezőbe helyezett három arany liliommal díszítsék a maguk pajzsát Az estei-ferrarai dinasztia ettől kezdve tehát négyeit (vagyis függőlegesen és vízszintesen is osztott) címerpajzsot viselt, amelynek első és negyedik negyedében vörössel és arannyal fogazott szegélybe foglaltan kék mezőben három arany liliom, második és harmadik negyedében pedig a már jól ismert ezüst sasmadár volt látható. Ezt a címert használta később Estei Hippolit esztergomi érsek, majd egri püspök is. Mire azonban a család magyar főpappá lett tagja megörökíthette címerét az egri vár város felé forduló tornyán, az estei uralkodóház hatalmát új dimenzióba emelő Borso modenai és reggiói (1452—1471), majd halála előtt rövid ideig ferrarai herceg (1471) — egyébként éppen az imént emlegetett III. Niccoló törvénytelen kapcsolatból született fia - ismét módosított a maga címerén, méghozzá nem is csak egyszer. Akárcsak korábban nagytermészetű atyja (akinek a krónikások szerint tizenegy nőtől megszámlálhatatlan gyermeke született), Borso herceg is alapos indokkal és nyilvánvalóan politikai okokból bővítette újabb, talán még a francia királyok liliomainál is nemesebb elemekkel a családi jelvényt. Amikor ugyanis 1452-ben III. Frigyes német-római uralkodó (római király 1440-1452, császár 1452-1493) megerősítette őt atyai örökségében, egyszersmind modenai és reggiói forrás: https://hu.wikibooks.org/wiki/C%C3%ADmerhat%C3%Alroz%C3%B3/Estei_c%C3%ADmer
