Dr. Fűköh Levente szerk.: Malakológiai Tájékoztató 12. (Eger, 1993.)

DOMOKOS, T.: A Hármas-Körös 45. és 50. töltéskilométere közötti szakaszának (Szarvas) malakoökológiai és - cönológiai viszonyai annak hullámtéri és mentett oldalán

Mivel egyes fajokat Lozek két kategóriába is besorolja - döntenem kellett a következő fajok esetében: Viviparus acerosus S, (P), Physella acuta S, (F), Dreissena polymorpha F, (S), Anisus vortex S, (P), Lymnaea peregra S, (F), Valvata piscinalis F, (S), Bithynia tentaculata S, (F). Az egyes fajokat zárójelezéssel zártam ki a nemkívánatos kategóriából. Amint az a táblázatból kiderül: a hullámtérben - a biotópok fajszáma alapján - valamivel nagyobb a diverzitás, hiszen az előforduló fajok száma néggyel, a vízifajok száma pedig nyolccal nagyobb (23-19, 19-11). A vizsgált területről kimutatott fajok száma összesen 34. Különbségek: Csak a mentett oldalon előforduló fajok: Acroloxus lacustris, Anodonta cygnaea, Carychium minimum, Monaclta cartusiana, Vallonia pulchella, Vertigo pygmaea. A felsoroltak közül az első kettő vízifaj. Az Acroloxus lacustris hullámtéri hiánya meglepő, mert pl. Öcsödön a Falualji-holtág Carex és Polygonum borítású szakaszának 1990-ben az egyik frekvens faja volt. Ez a faj előkerült még Békésszentandrásról a duzzasztó előtti Glycerias biotópból is. Az Anodonta cygnaea hullámtérben történő megtelepedését feltehetően az ott uralkodó viszonylag kemény aljzat akadályozza. A Monacha cartusiana és az Oxyloma elegáns a vízzel elárasztott területek kiszáradását követű malakoinvázió jellegzetes képviselői. Érdekes, hogy a Monacha cartusiana kifejezetten xerofil az Oxyloma elegáns pedig nedves, vizes biotópok lakója. Feltehető, hogy gyors térhódításuk fertilitásukkal is összefüggésbe hozható. A Vertigo pygmaea élő egyedi azt bizonyítják, hogy az Alföldön nemcsak erdőségek avarszintjében (Kovács, Gy., 1980), hanem nyílt ligetes nedves réteken, csatornák és mocsarak partján is megtalálható. Csak a hullámtérben előforduló fajok: Anisus vortex, Anisus vorticuls, Bithynia tentaculata, Bithynia leachi, Dreissena polymorpha, Gyraulus albus, Lymnaea palustris, Perforatella rubiginosa, Physa fontinalis, Viviparus acerosus. Az Anisus vortex az Anisus vorticulus valamint a Physa fontinalis megjelenése az utóbbi évek egyik malakológiai meglepetése vidékünkön. Megjelenésük gradológiai probléma is, hiszen Kovács, Gy. 1980-ban publikált alapvető munkájában az Anisus vortex és a Physa fontinalis egyetlen lelőhelyéről tesz csupán említést, s az Anisus vorticulus pedig nem is szerepel fajlistájában. Véleményem szerint ezen fajok elterjedése az úszó vízinövények inváziójával hozható kapcsolatba, amely a Körösökön a 80-as években következett be (Obert, F.-Vasas, F 1989.) Ezt támasztja alá a fajok kizárólagos hullámtéri előfordulása is. Szintén csak a hullámtérben fordul elő a Perforatella rubiginosa faj, amelyet Kovács Gy. korábban a Körös-hullámterek tipikus in saldo elemének tekintett (Kovács, Gy. 1980). Az utóbbi évek gyűjtései azonban bebizonyították, hogy nemcsak a hullámtér, hanem a mentett oldalon lévő elhalt vízfolyások elmocsarasodott, kiszáradóban lévő biotópjainak is in situ eleme (Kovács, Gy.-Domokos, T. 1987). Azonosságok: A fajlista alapján kimutatható különbségeken túl szólni kell még a közös fajok gyakoriságáról, és az esetleg észlelhető morfológiai különbségekről is. Az Anisus spirorbis Lozek, V. (1964) szerint az időszakos mocsarak lakója. Ezért nem meglepő, hogy a mentett oldal mocsaraiban, tocsogóiban nagyobb számban gyűjthető, mint a hullámtér igen nagy kiterjedésű és csak ritkán kiszáradó sekély vizeiben. A Lymnaea stagnalis egyedszáma és dimenziója jelentősebb a nagyobb kiterjedésű hullámtéri, növényzettel kevésbé benőtt vizekben. A Lymnaea peregra f. ovata és a Phy sella acuta viselkedése viszont az előbbi fordítottja.