Dr. Fűköh Levente szerk.: Malakológiai Tájékoztató 9. (Eger, 1990.)
Bába Károly: Vízi puhatestűek Alpár térségében
Előkerült fajok Mindhárom területen szegényes a vízi fauna, mert időszakos vlzborításúak a területek. Az előkerült 12 fajnak mindössze 270 élő és holt egyede került elő (la,b,c táblázat). A láperdő és gyepek vízi faunájának keletkezési és túlélési viszonyai között különbség van. A láperdő vízi fajai rendszeresen jelentkező periódusos vízben és a nedvesen maradó talajfelszínei) (Lymnaea turricula) vagy a sáros talajrögök közti vízcseppekben élik túl a kiszáradást (Pisidium sp.) A két gyeptársulásnak nincs saját vízi faunája. Az árasztó vízzel jutnak a gyepekre, ahol a nedves Molinetumban tovább, a száraz Alopecuretumban rövidebb ideig élnek. Élő egyedekkel 1988. X. hónapban egy időszakos vízborítás után lehetett találkozni (1. táblázat b,c). A fajok megoszlása A két gyepen a vízzel telt mélyedésből kiáradó vízzel kijutó csigák véletlenszerűen oszlanak el. A gyepekre kerülésük véletlenszerű. A Molinetumnál magasabban fekvő Alopecuretum gyepre kevesebb fajt visz ki a víz, így itt a fajösszetétel a víztől való távolság függvénye. Lozek 1964 a vízi csigák víztípus szerinti besorolása szerint a Fraxino-Alnetum 6 fajából 4 mocsárlakó (66,66 \), 1 mocsári-állóvízi (16,66 \), 1 állóvízi faj (16,66 %). A Molinetumban 7 mocsárlakó (63,63 \), 1 mocsári-állóvízi (9,09 \) és 3 állóvízi faj (27,27 H) került elő az élő egyedek alapján. Az Alopecuretumból előkerült fajok 100 \-a mocsárlakó. Az élő és holt egyedek számával együtt számolva az Alnetumban 98,49 \, a Molinetumban 94,B4 \, az Alopecuretumban 100 \ a mocsárlakó fajok részaránya. Ez a fajösszetétel megfelel a mocsárréti szukcessziósorban tapasztalt viszonyoknak (Bába 19B9). Az Alnetum fajszegénysége és alacsony egyedszáma a hosszú ideig vízborítást nélkülöző lecsapolt állapotú láperdőkéhez hasonló. A táplálkozási típus megoszlást a terület vízborításának hossza és a talaj kiszáradása vagy felszínig nedvesen maradása befolyásolja. E tekintetben a saját faunával rendelkező láperdő és a vízhordta faunával bíró Alopecuretum mutat hasonlóságot. Mindkét területen az amphibikus Lymnaea turricula éli túl különböző ideig a kiszáradást, s a herbivor táplálkozási típus válik dominánssá (la,c ábra). A Kétéves vizsgálati sor alapján azonban nem azonosítható a két biotóp táplálkozási típus összetétele. A Molinetumban az elöntést biztosító Magnocaricion fajösszetételének megfelelő táplálkozási típus összetjétel tapasztalható az o = omnivor és sz = szaprofág típusok dominanciájával. ÍAmi'megfelel a természetközeli lápréti szukcessziosorban tapasztaltaknak (Bába 1989). Az lb ábra görbéinek lefutása az elöntés és utánna a kiszáradás folyamatainak változásait illusztrálja. A legtovább túlélők itt is (1989. VII.) ia herbivorok. összefoglalás Megállapítható a 3 biotóp két éves vizsgálata alapján, hogy a faj-táplálkozási típus, továbbá a víztípus megoszlások alakulásában (la,b,c ;táblázat, la,b,c ábra) a vízborítás tartóssága és a gyepek esetében a közeli állóvízből származó elöntések gyakorisága |és a terep domborzata meghatározó 'tényezők. Mindkét esetben a legnagyobb túlélési esélyt az amphibious: jinocsárlakó, herbivor fajok mutatják. f\ széprofág fajok közül a talaj mikro jví zmaradékail kihasználó Pisidium fajqk maradhatnak meg. Az alacsony faj és jegyedszám és a fajok víztípus megoszlása álapján a 3 biotóp a víztelenített mocsári szukcesszsorba illeszthető (Bá,ba 1989).
