Dr. Fűköh Levente szerk.: Malakológiai Tájékoztató 9. (Eger, 1990.)

Domokos Tamás: A Bélmegyeri Bélhosszú földrajzi viszonyai, holocén puhatestű faunája és gerinces maradványai

Az alluviális lösz és a talaj határán, a Csömöki-dombhoz hasonló "csontfészek" kialakulását nem tapasztaltuk. A Csömöki-domb gerinces faunájának akkumulációja érthetővé válik, ha figyelembe vesszük, hogy 84,5 m Bf magasságú árvíz esetén a domb valójában szigetté válik ill. vált (1. ábra). A vízállás emelkedésével erre a szigetre menekülhetett a környező elöntött gerinceseinek nagy tömege. A táplálkozási lehetőségek fokozatos beszűkülése pecsételte meg a csapdává vált néhány hektár területű szigeten élő állatok sorsát, s okozhatta a fossziliák nagymértékű feldúsulását. A későbbiek során a terület egy része bolygatatlan maradt napjainkig. Nem mondható el ez a Bélhosszúról, amelyen a XVIII. században szántóföldi, majd ezt követően erdőgazdasági művelés folyt ill. folyik napjainkban is. Felszínfejlődés A fúrásminták feldolgozását követően a különböző típusú lösz- és homoküledékeket lösz illetve homok megjelöléssel összevonva ábrázoltam. Amint az a 2. ábrán bemutatott vázlatos szelvényből is kitűnik, a Körös-közli medence pereméről vélhetőleg az Atlantikumban bemosódott, áthalmozott homokos lösz és löszös homok sapkaként borítja be a valószínűleg a Boreálban larakodott aprószemű v. középszemü barnássárga, sárgásszürke, stb. színű csillámos folyami homokot. Feltételezésünk szerint a hát ÉNy-felé néző oldalát az áthalmozott lösz lerakódását követően a környéket járó, egyre jobban visszahúzódó ősfolyó elmosta. A hát teljes elmosódását központi tömegének idővel bekövetkező erős kompakciója akadályozhatta meg. A domb erős - Csömöki-dombhoz hasonló kompakciója miatt a 2. számú fúrás esetében nem tudott 3,6 m alá hatolni. Sik K. és Schmidt E. R. 1939. szerint a reliktum talajok szintje Af 87 és 88 között van. Az adatok Bf-re történő átszámítása után (86,3 és 87,3 m) megállapítható, hogy állításuk messzemenően igaz. Az 1815-ben rajzolt térkép alapján (Domokos, T. - Kordos, L. - Krolopp, E. 1990.) jelöltem be a 2. ábrára a szabályozás előtti feltételezett mocsárszintet. Az egykori domb kialakulásától eltelt megközelítően 7000 esztendő alatt természetesen az ősfolyó mocsárszintjében jelentős változások következhetek be. Véleményem szerint a vasborsók és limonitos kötésű konkréciók vízmozgásokat tükrözik. Tudjuk, hogy az oxigénszegénységet előidéző vízborítás az üledékekben kedvez a reduktív folyamatoknak, s elegendő COpjelenlétében pedig a limonit Fe alakban képes migrálni. A vízszint és ezzel együtt bekövetkező CO2 koncentráció csökkenése ill., az oxigén parciális nyomásának növekedése az előbbiekkel ellentétes biokémiai folyamatokat indít be, melynek következménye az FeCO Fe(OH) FeO FeO (limonit) kiválás lesz. Az előbbi értelmében Bélhosszún tapasztalt limonitos kiválások miatt a kapilláris zóna felső szintje 84,0 és 85,5 m Bf között változhatott (2. ábra), s a mocsárszint ezen értékek alatt volt. Ez összhangban van a feltételezett és bizonyított 86 m Bf körüli fosszilis talajszinttel. A talajképződéssel paralel fellépő erróziós folyamatok eredménye a magasabb illetve alacsonyabb szinten a humusz vastagságban megmutatkozó különbségek (2. ábra). Köszönetet mondok dr. Krolopp Endrének (MÁFI) a mintavétel, a meghatározás és a dolgozat elkészítése során nyújtott önzetlen segítségéért.