Csintalan András (szerk.): Víz-Hangok. Az egri Országos Akvarell Biennálék/Triennálék (1968-2014) nagydíjasainak kiállítása - A Dobó István Vármúzeum kiállításvezetői 3. (Eger, 2017)
CSURKA ESZTER (1 969) Budapesten született. A Magyar Iparművészeti Főiskolán (1991-1997) és a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult a rendező-operatőr osztályban (1997), majd vizuális kommunikáció tervezőművész szakon (1998). 2002-2003- ban Derkovits-ösztöndíjas. Tagja a Fiatal Iparművészek Stúdiójának és a Magyar Alkotóművészek Szövetségének. Festményeit, grafikáit, vegyes technikával, kollázzsal készített műveit, akcióit szürreális motívumok, olykor filmszerű látásmód jellemzi, hiszen eredeti végzettsége szerint nem csak képző- és iparművész, hanem filmrendező-operatőr is. Művészetén a triviális és a mélyen elvonatkoztatott állapot kettőssége, valamint a képteremtés folyamatának fontossága illetve spontaneitása vonul végig. Elmosódó, majdnem absztrakttá váló formákból, különleges képtérbe komponálva, különleges színekkel - lilák, rózsaszínek, penész-zöldek, édes-barnák... - alkotja meg nem csak hangulatilag, hanem tartalmilag is átértelmezett csendéleteit. A figuralitás azonban egyre erőteljesebben jelentkezik művészetében. Szellemiséget kizáró választásba süllyedő modern lelkünk testtől, de közösségtől is elidegenedett állapotképeit elsősorban nőkről festi. Azokat a személyesen is megfigyelt, olykor megélt testi-lelki torzulásokat mutatja be, amelyeket a végletesen technicizált, realitását vesztett, történelem utáni konzumtársadalom okoz az emberekben. Az Egri Akvarell Biennálén kiállított: 2000, 2002, 2004. A kiállításon díjat kaptak még: Krajcsovics Éva, Madácsy István, Rákóczy Gizella, Parádi Tamás, Nagy Gábor, PéterfyÁbel, B. Mikii Ferenc XIX. Országos Akvarell Biennálé 2004 A biennálék sorozatának eredményekben gazdag, de nehézségekben sem szűkölködő története, s nem mellesleg az, hogy a kilencvenes évek elején megalakult Magyar Vízfestők Társasága is több jelentős tárlatot, tanácskozást szervezett, azt jelzi, hogy a magyar akvarell védelmére valóban „erős szervezetek" alakulnak ki. A szellemi erjedés már a korábbi évtizedben elindult, a puhuló diktatúra korában, amikor is az akvarellen belül is megindult az új anyagok, eszközök fölhasználása, a műfaji határok átlépése, a különböző területek demokratizálódása jegyében. Miközben egyre kevesebb lett a „tiszta" akvarell, a vegyes eljárások alkalmazása a műfajon belüli kifejezési lehetőségek gazdagodását is jelentette. A nyolcvanas években, részben az új festészet hatására megindult a méretek növekedése, a következő évtizedben pedig a két dimenzióból az akvarell kilépett a térbe, a kiállítótérbe lógatott vagy a padlóra helyezett installációk részeként. Az egri akvarell biennálék koncepciója úgy alakult, hogy alkalmazkodtak ehhez a folyamathoz, s paradox módon így nem egyszerűen az akvarell, de a kortárs magyar művészet egészének fejlődéséről is képet adhatnak az egyes rendezvények. P. Szabó Ernő, 2004 69
