Csintalan András (szerk.): Víz-Hangok. Az egri Országos Akvarell Biennálék/Triennálék (1968-2014) nagydíjasainak kiállítása - A Dobó István Vármúzeum kiállításvezetői 3. (Eger, 2017)

FÖLDI PETER (1 949)

Somoskőújfaluban született. Az egri Tanárképző Főiskola matematika-rajz szakán kapott diplomát: Blaskó János, Seres János és Nagy Ernő voltak a mesterei. Mély inspirációkat kapott nagy festőelődei, Rembrandt, Van Gogh, Csontváry Kosztka Tivadar és Tóth Menyhért életművéből, alkotásaiból is. 1973-ban és 1976-ban Madách-ösztöndíjas, 1978-ban Derkovits-ösztöndíjas. 1987-ben megkapta a Munkácsy-díjat. 2001-ben a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze. 2007-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, Píma Primisszima díjas 2009-ben. 1994-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 1972—1992 között szülőfalujában, 1995-től 2009. évi nyugdíjba vonulásáig az Eszterházy Károly Főiskola Rajz—Vizuális-kommunikáció tanszékén tanított. Vidéken, Somoskőújfaluban él, és sohasem kívánkozott a főváros, vagy bármely nagyváros zajos forgatagába, embert eltorzító közegébe. Festészetének legfőbb ihlető forrása a falu. Szuverén, öntörvényű, stílustendenciákhoz nem köthető, ám egyéni mitológiát építő képi világa, dekorativitással teli, ugyanakkor mágikus hatású expresszív erejű színhasználata, festői felfogása a népművészeti hagyományokból és a gyermekrajzok tisztaságából, mesterkéledenségéből építkezik. A növényi, állati - madarak, emlősök - s legvégül a rendszeren uralkodó emberi létforma erkölcsi tartalmakkal telített képpé írása foglalkoztatja.

Az Egri Akvarell Biennálén kiállított: 1980, 1982, 1984, 1996, 2000, 2002, 2004, 2014.

A kiállításon díjat kaptak még: Krajcsovics Éva,

Szentgyörgyi József, Molnár Péter, Stefanovits Péter,

Mayer Berta, Zsankó László, Kondor Valéria,

Puha Ferenc, König Frigyes

XV. Országos Akvarell Biennálé 1996

Szokás az akva relit a piktúra legnehezebb műfajaként emlegetni, mivel a színek gyors, friss, spontán felrakása a papírra, s azoknak még gyorsabb száradása nem tűri az utólagos változtatást, a ráfestést. Ez a technika ügyességet kíván, de ennél többet és mást is, azt a fajta - a formát és a tartalmat is stilizáló - átszellemiesítő artisztikumérzéket, amelyre igazában egyetlen fogalom talál - a poézis. Ezt nem említik az akvarell kívánalmaként, nem is tanítják, de voltaképpen ez magának a műfajnak a szellemi habitusa, magatartása, a mű egészének bensőséges, emocionális kifejezése, - olyasmi, mint amit az írás művészetén belül - a prózához viszonyítva - a vers szelleme, ritmikája és metaforáinak nemes pátosza jelent a műfaj sajátosságaként. (...) Kétségtelen, hogy miként az irodalom, a film, a színház nem tűri manapság az érzelmesen kommentált élethelyzeteket, úgy az akvarell sem élhet már az egyértelműen vonzó, kellemes motívumok festői traktálásával anélkül, hogy a fanyarság, a melankólia, a humor vagy a szkepszis egy-egy cseppjével ne gazdagítaná és mélyítené a művek poézisét.

Supka Magdolna, 1996

55