Csintalan András (szerk.): Víz-Hangok. Az egri Országos Akvarell Biennálék/Triennálék (1968-2014) nagydíjasainak kiállítása - A Dobó István Vármúzeum kiállításvezetői 3. (Eger, 2017)
lényegesnek. Mindenesetre tény, hogy az akvarell a modern művészetnek már születése pillanatában egyike lett - egyike lehetett - eszközeinek. Kandinszkij képe után mindjárt másodiknak, vagy inkább azzal egyszerre ugrik be képzeletembe a beteg Ferenczy Béni csodálatos virágcsokrainak sorozata is. Az akvarell itt is a születéssel, egy nagy művész újjászületésével volt kapcsolatos. A szobájához, székéhez kötött béna szobrász számára az akvarell jelentette az első lehetőséget rá, hogy folytatni tudja párbeszédét a világgal. Talán ezek az emlékeim „tehetnek róla", hogy nem hiszek abban, hogy az akvarell, mint olyan, valamiféle „népszerűsítésre" szorulna. Ha szüksége van rá a művésznek, épp oly könnyen rátalál, mint bármely más eszközre. -Sa közönség? - A közönségnek pedig egyszerűen jó művészetre van szüksége, függetlenül attól, hogy alkotója milyen eszközt használ a kép létrehozásakor. Más az, hogy nekem, s nyilván másoknak is, a művészeknek és a közönségnek is az akvarell fogalma önmagában is jelent valamit. - S talán nem tévedek, ha úgy hiszem, hogy ez a jelentés mindenki számára összekapcsolódik a frissel, az újjal, az élő művészet fogalmával. - És ez az, amit valóban érdemes és kell is népszerűsíteni! A ma és a holnap művészetét gyorsan, időben kell eljuttatni oda, ahová alkotója szánta, ahol mondanivalóját időben, késedelem nélkül és hiánytalanul kell kifejtenie, megértetnie: a társadalomhoz. Ennek a népszerűsítésnek lehet eszköze az akvarell, és ennek népszerűsítése kell, hogy eszköze legyen az egri biennálék sorozata is! Meggyőződésem, hogy általában és országosan is hatékonyabban kellene használnunk a kultúrpolitika eszközeit. Meg kell keresni azokat a formákat és lehetőségeket, hogy biennáléink, melyek lassan valóban átfogják a különböző műfajokat, fölvonultatják az eszközök és technikák sorát, ne csak egyszerű bemutatók legyenek! Hanem legyenek ezek a biennálék valódi fórumok, ahol megméretnek és megítéltetnek művek és teljesítmények. Legyenek fórumokká, amelyekre szakmának és közönségnek egyaránt érdemes odafigyelni. Kovács Péter, 1980 A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének elnökhelyettese 30
