Csintalan András (szerk.): Víz-Hangok. Az egri Országos Akvarell Biennálék/Triennálék (1968-2014) nagydíjasainak kiállítása - A Dobó István Vármúzeum kiállításvezetői 3. (Eger, 2017)

KOKAS IGNÁC (1 926-2009)

Válón született. Vidéken nőtt fel, magánúton végezte el a négy polgárit. Kezdetben asztalosnak készült. 1947- ben került Budapestre, a művészettel a Dési Huber Népi Kollégiumban ismerkedett. 1952-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Mesterei Kmetty János és Bernáth Aurél voltak. Diplomamunkája - Az asztalos - nagy feltűnést keltett, a művet a Magyar Nemzeti Galéria megvásárolta. Az 50-es évek végén és a 60-as évek elején Derkovits-ösztöndíjas. Budapesten élt és dolgozott. A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének és 1992-től a Magyar Művészeti Akadémiának volt a tagja. 1956-ban és 1966-ban Munkácsy-díjat kapott. 1971-ben érdemes művész, 1983-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, 1997-ben MAOE alkotói díjat kapott. 1973—1983 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára volt. Művészi kiteljesedését végigkísérte az állandó kétkedés. Képei sajátos hangvételű, erőteljes, expresszív alkotások. Festői foltokból építette fel őket. Munkássága a 60-as és 70- es években volt a legerőteljesebb, ekkor kezdte festeni teljesen egyéni hangvételű „zöld” képeit. Mivel magát a festészetet mindig is élvezte, sokat dolgozott a szabadban, még akvarellezett is. Életének, alkotó munkásságának talán legfontosabb szakasza kezdődött 1969-ben, az ún. „Ginzapusztai-korszak”-kal. Sajátos, a fíguralitás és nonfigurativitás határán mozgó erőteljes kompozíciójú és koloritú képei itt születtek. Az újító, meghatározó avantgárd művészek közé sorolták. Fontos szerepet vállalt a művészeti közéletben is.

Az Egri Akvarell Biennálén kiállított: 1968,1972.

A kiállításon díjat kaptak még: Imre István,

Somos Miklós; érmet kapott: Bartha László,

Gerzson Pál, Szurcsik János, Vecsési Sándor

I^Országos Akvarell_Biennálé 1968

Az akvarellművészetnek a modern művészetben is megvan a lehetősége, hiszen a dolgok nem a technikával, hanem a szemléletnél dőlnek

el. Akvarellművészetünk válaszút előtt áll. Megmarad-e a műkedvelő és képcsarnoki szinten, a festegetésnél, a puszta rutinnál - vagy pedig részt

vállal az új művészet kialakításában. (...) Az akvarell

művelőinek is le kell azonban vonniok azokat a vizuális konzekvenciákat, amelyek a modern életből

és a modern művészet eredményeiből következnek.

Hogy sikerül-e? Azt csak a jövő döntheti el, és az, hogy a technika művelői megkapják-e a megfelelő szellemi támogatást. Az idei tárlattal induló

Országos Egri Akvarell Kiállítás, amely kétévenként kerül majd megrendezésre, megadja a gyakorlati lehetőségeket, mert lehetőséget ad a felmérésre, az önvizsgálatra és az új utak bátor keresésére.

Németh Lajos, 1968

h