Nagy Mari: Magyar gyékényesek - Hatvany Lajos Múzeum Füzetek 17. (Hatvan, 2001)

Réti emberek

RÉTI EMBEREK

Gyékényvágás az Érmelléken, Fekete Hajnal rajza, Érkeserű, 1978

Kevesen tudják a városon élők, hogy az alföldi paraszt ember a rét szó alatt rövidebb - hosszabb ideig vízzel borított és vízinövényekkel benőtt területet ért. Hasonló értelemben használva, mint a somogyiak a berek szót. Ez a rét termi a nádat, fűzfavesszőt, sást, gyékényt, kákát. Területe az Alföld száz évvel ezelőtti képét nézve az erdőkkel egyetemben uralkodó volt. Ilyen rét volt a Rétköz, Bodrogköz, a Szernye láp, az Ecsedi láp, Sárrét, a Taktaköz, az Érmellék, több kisebb testvérével együtt. Vagy a Fertő-tó, a Hanság, Erdélyben a Mezőségi-tavak vidéke. Ezekben az ember méltán érezhette magát erdőben. Akár a mocsári tölgyek, égeresek, akár a náderdők, a gyékényrétek útját járta, ki nem igen látszott belőle.

így természetes, hogy legtöbb építményét a réten termő növényekből készítette. Gyakori volt a nádház, a paticsház, veremház. Élelmük nagy részét is a rétből szerezték; „vadásztunk, halásztunk, madártojást szedtünk”- emlékeztek a tyukodiak. De egészen napjainkig fennmaradt a gyékény és a nád- böngyöle evése ugyanúgy, mint a súlyomé. A vízen való közlekedésre a tölgyfából vájt hajót, a nád, káka és gyékénytutajt használták. Tűzgyújtásra pedig az acélon és a kovakövön kívül a gyékény pálykájából készült taplót. A házat, istállót, ólakat és a ház körüli eszközök legtöbbjét nádból és fűzfavesszőből kötötték. A házon belül, a fa mellett a gyékény szolgálta az embert. Puhasága és melegsége segítette a ház melegét őrizni, szállításra és tárolásra is jól megfelelt.

22