Horváth László (szerk.): Grassalkovichok emlékezete. A 2000. szeptember 21-ei, Hatvanban megrendezett tudományos konferencia kibővített anyaga - Hatvany Lajos Múzeum Füzetek 15. (Hatvan, 2001)
Csiffáry Gergely: Grassalkovich I. Antal iparpártoló tevékenysége
CSIFFÁRY GERGELY Grassalkovich I. Antal földesúri iparpártoló tevékenysége A történelmi múlt nem mögöttünk van, hanem azon állunk, körülvesz bennünket. Itt elsősorban nem csupán a ma is álló hatvani kastélyra, a fő téren látható posztómanufaktúrára vagy seifőző ház egykori épületére gondoljunk, hanem a kortársainkra is. Ha bárki közülünk felüti a 2000. évi telefonkönyvet Hatvan városnál, s elkezdi az előfizetők neveit böngészni, több tucat német család nevére bukkan, akik elődeinek egy része feltételezhetően Grassalkovich idejében települtek be a városba.1 Máris témánknál vagyunk, nevezetesen Grassalkovich I. Antalnál2, akiről köztudott, hogy előszeretettel telepített birtokaira német iparosokat és parasztokat. Viszont Grassalkovich iparpártolásának az értékelésekor a korszak egészét érintő kérdésekből érdemes kiindulni. Nevezetesen a Habsburgok és a történelmi Magyarország iparosodásának kérdését alapvetően új szempontból kell értékelni. Történetírásunk évtizedek, sőt évszázadok óta ambivalens módon közelít a kérdéshez. Bár a kifejezetten kuruckodó történetírói megközelítés el is tűnt, s nem olvashatunk az ország gyarmatosításáról, ennek ellenére időről időre napvilágot látnak ilyen és ehhez hasonló megfogalmazások a XVIII. századra vonatkozóan: „A bécsi udvar gazdaságpolitikája a század második felében súlyosan hátráltatta a magyarországi manufaktúrák ügyét, de távolról sem volt elegendő likvidálásukhoz” 3. Ehhez hasonló elfogult, Habsburg-ellenes, olykor az egykori uralkodó osztály érdekeit, netán sérelmi politikáján nyugvó értékelését megfogalmazó véleménnyel találkozhatunk lépten-nyomon, a korszakról írt munkákban. Elgondolásom az, hogy másként kell kiindulni, elsősorban a Monarchia azon helyzetéből, amely Mária Terézia trónra kerülésével következett be. A királynő trónigényét az európai nagyhatalmak nem ismerték el. A Habsburg-ház uralkodói trónját, az 1723-as Pragmatica Sanctioban rögzített leányági örökösödés jogán, egyedül, mint magyar királynő vehette át. 1740. december 16-án, rövid másfél hónappal azután, hogy Mária Terézia kihirdette a trónra lépését, kitört az osztrák örökösödési háború azzal, hogy II. Frigyes porosz király bevonult Sziléziába. E támadás következtében a Habsburgok már 1741-ben végleg elvesztették a birodalom legiparosodottabb tartományát, Sziléziát. A 8 évig tartó háborút lezáró aacheni békekötéskor, 1748. október 18-án, de jure is le kellett mondani Sziléziáról, Pármáról, Piacenzáról, ugyanakkor visszakapták Belgiumot és sikerült elismertetni a Pragmatica Sanctioban körülírt uralkodói jogokat. 1 Példaként nézzünk néhány családnevet: Bruckner, Bucholc, Donaberger, Donnert, Ekkert, Ferge, Fischer, Friedrich, Geiger, Gremann, Hadler, Hanka, Hart, Hartmann, Heidrich, Hermann, Hipszki, Hoffmann, Jäger, Kauzier, Keller, Kestler, Klopfer, Kollár, Krammer, Kraiofil, Kratochwil, Láng, Lauger, Lauer, Lenhardt, Ludvik, Lummer, Mayer, Merkel, Numan, Perger, Ring, Scheigl, Schrei, Schwend, Smid, Speck, Strausz, Suszter, Vizer, Wagner, Weber, Winter, Wolf, Wunderlich, Ziegler, Zoller stb. 2 Ez a tanulmány, a Hatvanban 2(XX), szeptember 21-én megtartott Grassalkovich konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata. 3 ENDREI Walter 1969. 61. 47
