Horváth László (szerk.): A tavaszi hadjárat. Az 1996. március 14-i tudományos konferencia anyaga - Hatvany Lajos Múzeum Füzetek 13. (Hatvan, 1996)
Kiss Tibor: A festménysorozat keletkezéséről
Nekem tehát ezt a stílust kell eltávolítani az ábrázolásokról, hiszen én a valóságot keresem, a munkámhoz arra van szükségem. Itt újabb kitérőt teszek, hogy mindenki megérthesse ezt az egyébként nagyonis szakmai kérdést. A stílus és az ábrázolás közti különbségről van szó. Ha egy festő egy csendéleten dolgozik és előtte hevernek a beállított tárgyak, a festő a látványt „felviszi” a képre. Vegyük például, hogy ott szerepel egy rézüst is a beállításban. A rézüstön fémes csillogás látszik, ez a csillogás a valóság egyik megjelenési formája, nevezzük azt a csillogó foltot valóságos, vagy természetes formának. Amikor a festő a képre felviszi a csillogásnak megfelelő festékfoltot, a felületen létrehoz egy másik formát ami hasonlít ugyan a valóságos formához, mégsem teljesen azonos vele. Nevezzük a létrejött új formát művészi formának, artiszti- kus formának. Már most a stílus az a különbség ami, a természetes forma és a művészi forma között van. Úgy lehet eldönteni egy festményt szemlélve, hogy inkább az ábrázolás vagy inkább a stílus a meghatározó szakmai sajátossága annak a bizonyos képnek. E kitérő után már talán nyilvánvaló az is, miért kellett a portrék stílusa mögött a portrék ábrázolás-tartalmához eljutnom.. Minthogy a biedermeier eszményét törvényszerűen „kijavítja” a természetben meglévő szabálytalanságokat, asszimetriákat, disszonanciákat. Ha valakinek asszimetrikus a szemöldöke vagy bajsza, esetleg a tekintete, az arc két felének izomzata, akkor a biedermeier, mint kozmetikai sebész rögtön beavatkozik és korrigál. Ezek ismeretében először is újra rajzoltam valamennyi arcképet most- már nem nézve a litográfiákat, sőt mindenkit más nézetbe átforgatva. Az úgy készült rajzokat összevetettem Szamosi és Barabás-féle litográfiákkal majd anatómiai és antropológiai szempontból kielemeztem mindegyiket - a koponyaformáktól egészen a mimikái izmokig - és ahol szükséges volt, ott helyesbítettem. Ezzel sikerült eltávolodnom a litográfiáktól, egyszersmind kialakult képzeletemben a legkonkrétabb, legkézzelfoghatóbb képe a mártíroknak. Bármelyiküket könnyen el tudtam képzelni hétköznapi földi valójukban. A viseleteket is meg kellett ismernem a festés elkezdése előtt. Megkerestem tehát a Hadtörténeti Múzeum szakembereit, akik a legkészségesebben álltak rendelkezésemre. Külön kiemelem Kedves Gyulát, Makai Ágnest és Ságvári Györgyöt, akik nagy segítségemre voltak abban hogy mind az egyenruhák mind az érdemrendek hitelesek lehessenek. A festmények színharmóniája a különböző anyagú és színű egyenruhák (még polgári viselet is előfordul) felhasználásával könnyen megkomponálható változatos sorozatra nyújtott lehetőséget. Szükség is volt rá, hiszen tizenhárom egységes méretű és arányú portré nagyjából ugyanolyan büsztöt jelent a képkivágást illetően ami egyhangúsághoz vezethet. Minden arcképhez élő modelleket használtan, bár természetesen lehetetlen 166
