Horváth László et al. (szerk.): Múzeum és kortárs képzőművészet. Az 1994. november 18-i szakmai tanácskozás anyaga - Hatvany Lajos Füzetek 12. (Hatvan, 1995)
Vörösváry Ákos: Kortárs művészet és muzeológia
lévén madarász - hogy begyűjtőm és kipreparálom, illetve kipreparáltatom az egyáltalán begyűjthető magyar fauna madarainak egy-egy példányát, hímet, tojót, és egy ugyancsak teljességre törő tojásgyűjtemény felállítását is terveztem (valójában tervek nélkül, már gyerekkorom óta munkálkodtam ezen). Aztán hála Istennek rájöttem, hogy milyen ostoba és fölösleges fáradság volna ez a vállalkozás. Nem férnék el a lakásban a preparátumoktól, valószínűleg a szemem láttára enné meg gyűjteményemet a por és a moly, s hogy mekkora véráldozatnak, öldöklésnek lenne mindez a végeredménye. Arról nem beszélve, hogy a Madártani Intézet szakszerűen kezelt gyűjteményében mindent láthatok, mindent megvizsgálhatok, ami érdekel. A „teljességre törő tojásgyűjtés” folytatásától az tántorított el - Istennek hála - hogy meghallgattam egyszer dr. Janisch Miklós előadását a maga tojásgyűjtő, illetve fészkelés-dokumentációs módszereiről. Ő fáradozott, és sikerrel a fészekalkotó növényi anyagok meghatározásával, a megtalált fészkeket pontosan tájolta, leírta, mérte a földtől való távolságukat, meteorológiai feljegyzéseket végzett, stb. Elszégyeltem magam ... A Nemzeti Múzeum, a Nemzeti Galéria, de az összes honi múzeum anyaga, az enyém is, miként a csillagos ég - mindenkié. Nem tudom megváltani a világot, még a gyűjtővilágot sem..., de, hát tisztázzunk, próbáljunk meg tisztázni fogalmakat, ki gyűjtő, ki mecenas, ki befektető..., befektető-e a gyűjtő, mecenás-e a befektető..., és itt álljunk meg, nehogy megoldhatatlanul nehéz legyen a feladat. így sem könnyű, sőt nem is tudom, hogy a kérdést itt, ezen a fórumon, én meg tudom-e válaszolni. Viszont feltétlenül vállalom a kérdésfelvető szerepét! Tehát mindenki gyűjtő-e, aki műtárgyat vásárol, analóg kérdésként ajánlom: mindenki művész-e, aki képet ír, vagy képet farag? Alig maradt időm, alapítványunk, gyűjteményünk, az Első Magyar LÁTVÁNYTÁR Alapítvány bemutatására, működésének ismertetésére. Röviden csak annyit, hogy 1990 nyara óta építjük saját kiállítóházunkat a Veszprém megyei Tapolca-Diszelben, egy, a falu közepén, a Templom téren álló, régi vízimalom falai között. Alapítványunknak készpénze alig van, annál gazdagabb képző- és iparművészeti anyagban, s napjainkra már ingatlanokban is, bár ingatlanvásárlásainknak még nem értünk a végére. Talán 1995 meghozza a garantált működőképesség e múlhatatlanul fontos feltételét! Tulajdonképpen már túl is lehetnénk ezen a ponton, ha minden energiánkat az építkezésnek, és a szükséges ingatlanok megvásárlásának szenteltük volna. Ám akkor le kellett volna mondanunk a gyűjteménygyarapításról és a kiállítások építéséről, valamint kiadványaink megjelentetéséről. Mindezek hiánya az újszülött alapítványt tetszhalott állapotba nyomorította volna, s ezt nem vállaltuk. A gyűjtemény karakteréről csak annyit, hogy semmi előre elhatározott szempont nem játszik szerepet a művek, tárgyak kiválasztásánál, illetve a gyűjteménybe való besorolásnál. Fontos tennivalónknak érezzük, mégis, hogy kidol54
