Horváth László et al. (szerk.): Múzeum és kortárs képzőművészet. Az 1994. november 18-i szakmai tanácskozás anyaga - Hatvany Lajos Füzetek 12. (Hatvan, 1995)

Vörösváry Ákos: Kortárs művészet és muzeológia

lévén madarász - hogy begyűjtőm és kipreparálom, illetve kipreparáltatom az egyáltalán begyűjthető magyar fauna madarainak egy-egy példányát, hímet, to­jót, és egy ugyancsak teljességre törő tojásgyűjtemény felállítását is terveztem (valójában tervek nélkül, már gyerekkorom óta munkálkodtam ezen). Aztán hála Istennek rájöttem, hogy milyen ostoba és fölösleges fáradság volna ez a vállalkozás. Nem férnék el a lakásban a preparátumoktól, valószínűleg a sze­mem láttára enné meg gyűjteményemet a por és a moly, s hogy mekkora vér­áldozatnak, öldöklésnek lenne mindez a végeredménye. Arról nem beszélve, hogy a Madártani Intézet szakszerűen kezelt gyűjteményében mindent láthatok, mindent megvizsgálhatok, ami érdekel. A „teljességre törő tojásgyűjtés” folyta­tásától az tántorított el - Istennek hála - hogy meghallgattam egyszer dr. Janisch Miklós előadását a maga tojásgyűjtő, illetve fészkelés-dokumentációs módsze­reiről. Ő fáradozott, és sikerrel a fészekalkotó növényi anyagok meghatározásá­val, a megtalált fészkeket pontosan tájolta, leírta, mérte a földtől való távolsá­gukat, meteorológiai feljegyzéseket végzett, stb. Elszégyeltem magam ... A Nemzeti Múzeum, a Nemzeti Galéria, de az összes honi múzeum anyaga, az enyém is, miként a csillagos ég - mindenkié. Nem tudom megváltani a világot, még a gyűjtővilágot sem..., de, hát tisztáz­zunk, próbáljunk meg tisztázni fogalmakat, ki gyűjtő, ki mecenas, ki befekte­tő..., befektető-e a gyűjtő, mecenás-e a befektető..., és itt álljunk meg, nehogy megoldhatatlanul nehéz legyen a feladat. így sem könnyű, sőt nem is tudom, hogy a kérdést itt, ezen a fórumon, én meg tudom-e válaszolni. Viszont feltét­lenül vállalom a kérdésfelvető szerepét! Tehát mindenki gyűjtő-e, aki műtárgyat vásárol, analóg kérdésként ajánlom: mindenki művész-e, aki képet ír, vagy ké­pet farag? Alig maradt időm, alapítványunk, gyűjteményünk, az Első Magyar LÁT­VÁNYTÁR Alapítvány bemutatására, működésének ismertetésére. Röviden csak annyit, hogy 1990 nyara óta építjük saját kiállítóházunkat a Veszprém megyei Tapolca-Diszelben, egy, a falu közepén, a Templom téren álló, régi vízimalom falai között. Alapítványunknak készpénze alig van, annál gazdagabb képző- és iparművészeti anyagban, s napjainkra már ingatlanokban is, bár in­gatlanvásárlásainknak még nem értünk a végére. Talán 1995 meghozza a garan­tált működőképesség e múlhatatlanul fontos feltételét! Tulajdonképpen már túl is lehetnénk ezen a ponton, ha minden energiánkat az építkezésnek, és a szük­séges ingatlanok megvásárlásának szenteltük volna. Ám akkor le kellett volna mondanunk a gyűjteménygyarapításról és a kiállítások építéséről, valamint ki­adványaink megjelentetéséről. Mindezek hiánya az újszülött alapítványt tetsz­halott állapotba nyomorította volna, s ezt nem vállaltuk. A gyűjtemény karakteréről csak annyit, hogy semmi előre elhatározott szem­pont nem játszik szerepet a művek, tárgyak kiválasztásánál, illetve a gyűjte­ménybe való besorolásnál. Fontos tennivalónknak érezzük, mégis, hogy kidol­54

Next

/
Thumbnails
Contents