Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)

Az áldozatok visszaemlékezése - A recski kényszermunka-táborban

kellett. Ekkor esett meg az, hogy hol nem vacsoráztam és reggeliztem, mert amikoi kiabálták a fogdásokat, már menni kellett, vagy reggel a kivonuláskor engedtek el. Úgy az egyik, mint a másik fogdában a lét szörnyű volt, mert a szórakozásukat velünk, helyesebben rajtunk végezték el a felügyelő urak. Közbevetőleg kénytelen vagyok azt mondani, hogy az a bánásmód, ahogyan velünk abban a kényszermunka táborban bántak sem leírni, sem szavakban kifejezni lehetetlen, azt végig meg kell élni, hát mi ezt megéltük és csak mi tudjuk azokat a kegyetlenségeket, melyeket velünk a felügyelő urak elkövettek. A barakk élet miként nézett ki szintén nehéz a pontosítás, mert azt soha nem tudhattuk, hogy miket és hol terveznek a felügyelő urak szórakozásuk kielégítésére. E szórakozásukat mindig takarodó utánra tervezték be, így abszolút bizonytalanságban éltünk, mivel a zaklatásunk bármikor bekövetkezhetett. Ebben különösen Vipla, Dücskő és társai jártak elől, akik bátran jelenthetjük ki, hogy a legkegyetlenebbek voltak a felügyelők között. Tévedés ne essék azonban, mert a többiek sem sokkal maradtak el mögöttük. A kőbánya megnyílt, és megindult a termelő tevékenység, de bármenynyire jó volt a kőfejtés, kőszeletelés, ritz kőfaragás, hengerkavics törés, soha nem volt elegendő, fokozása érdekében spejzolást és mindent ígértek, de az elosztás ebben az esetben a brigádvezetők feladata volt, akik ugyancsak ismeretében voltak a kivételezésnek. Egynéhány esetben valamelyest szerencsés helyzetbe kerültem társaimmal szemben. Rádi Vince, aki a gyümölcsös gondozója volt, magához vett és így sikerült, ha rövid időre is, ott dolgoznom a gyümölcsösben. Éhségünk enyhítését szolgálta, mert szabad fogyasztásunk volt a gyümölcsből, amit igyekeztünk kihasználni. Sajnos nem tarthatott sokáig, mert a felügyelő urak igényeit rekeszekbe rakott gyümölccsel voltunk kénytelenek kielégíteni, mígnem egy napon egymásután külön-külön a kihallgatásunkra került sor. Lényege az volt, hogy nevezzük meg sorban őket, akiknek gyümölcsöt adtunk. Ebben a kényelmetlen helyzetben senkit nem nevezhettünk meg, mert számolnunk kellett a jövőbeni még súlyosabb retorzióval, így vállalnunk kellett a mintegy félórát igénylő tettleges fenyítésüket. Úgy jártunk mi amikor odakerültünk, hogy ránk nézett a szerencse, de amikor lebuktunk döbbentünk rá, hogy ez esetben nem rendelkeztünk azzal. A Mihnay Gyula által szervezett 10 fő szökéséről egy pár szót kívánok ejteni csupán azért, mert az már sokak előtt ismert az ő előadásából. Amikor mindez kiderült aznap és másnap ennivaló nélkül maradtunk amiért nem voltunk hajlandók nyilatkozni erről az előkészületükről. Nem nyilatkozhattunk, mert mi semmiről nem is tudtunk. A megtorlások válogatott formáját alkalmazták minden egyes barakkban, de eredményt kicsikarniuk nem sikerült. Amikor visszahozták a 9 főt önként jelentkezőket kértek, hogy torolják meg azt a szenvedést, melyet ezért elszenvedtünk, jelentkező hiányában tanácstalanokká váltak.

72