Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)

Az áldozatok visszaemlékezése - Előzetes letartóztatás és kihallgatás

Este 9 órakor teherautók jöttek a katolikus kör elé. Mindnyájunkat felszállítottak rá és minden tárgyalás nélkül elhurcoltak bennünket. A papoknak leoldották a derekáról a fehér kötelet és azzal kötöztek össze bennünket végig-végig. Négy barát volt velünk, meg egy laikus. A négy közül az egyik volt a házfőnök.

Pestre vittek bennünket. Tíz óra tájban lehetett. Először az Andrássy út 60-ba vittek. Ott voltunk három napig. Ott is vallattak, vallattak, de nem annyira. Onnan átvittek a Markó utcába. Ott voltam tizenhét napig. Minden nap ütöttek-vágtak bennünket a papokkal együtt. Volt ott egy zsidó főhadnagy, már nem jut eszembe, minek hívták, ez nagyon haragudott a keresztényekre. Ez behívott magához kihallgatásra. Nagyon szépen beszélt hozzám: "Na Binder elvtárs! Maga jó vasutas, mondja el, hogy szervezték meg a tüntetést! Kik voltak benne? Itt van a felesége a másik szobában. Ha mindent elmond, mehetnek haza együtt."- Nem hiszem el, hogy itt van - mondom - és nem szerveztem semmit, becsületesen dolgoztam a MÁV-nál. Nem érkeztem arra, hogy szervezzek.- Akkor mars, kifelé! - mondta.

A másik szobában már várt négy-öt ávós. Ütöttek-vágtak. Egyszer ideestem, onnan a másik visszaütött. Amikor összeestem, fellocsoltak és újból vertek. A barátokat ugyanúgy verték. Még kettő él belőlük. Kovács Géza az egyik, a másiknak nem jut eszembe a neve, pedig azóta itt voltak misézni Hatvanban.

Ez ment tizenhét napon át így. Mindig azon gondolkoztam, miért van ez így. Én nem bántottam senkit a világon és mégis ütnek vágnak, mint a kutyát. Felváltva hordtak bennünket kihallgatásra. Miért bántanak bennünket? Nem tudtam aludni. Még ma is arról álmodok, hogy rab vagyok és kísérgetnek, félek. Felriadok sokszor, s utána nem tudok elaludni. Az agyam még mindig tele van azokkal a szörnyűségekkel, ami történt.

Tizenhét nap után átvittek bennünket a Csokonai utcában lévő államvédelmi fogdába, mert látták, hogy nem mennek velünk semmire. Ott aztán már szépen beszéltek velünk. Mondták, hogy kivizsgálják az ügyünket, börtönre nem ítélnek. Egy tiszt Hatvanban is érdeklődött utánam, hogyan szolgáltam, rendesen dolgoztam-e. Börtönre nem ítélnek, de elvisznek Kistarcsára, intemálótáborba.

A kistarcsai intemálótábor területén régebben rendőr tanonc iskola volt. Június 20-án vittek el Hatvanból, augusztusban Kistarcsára vittek át bennünket. Ott voltunk egy vagy két hónapig. Három laktanya mind tele volt internálttal: bárók, hercegek, földbirtokosok, katonatisztek, rendőrkapitányok. Engemet kondéros- nak osztottak be, vagyis konyhai szolgálatra, ezért jobban éltem egy cseppet, mint a többiek, de eljött az idő, menni kellett Kistarcsáról is.

54