Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)
Az áldozatok visszaemlékezése - Előzetes letartóztatás és kihallgatás
ezért elindultam a postára. Az újhatvani templomnál volt egy trafik, de ott nem volt sem papír, sem boríték, ezért kerékpárral kimentem az állomásra. Amikor onnan jöttem hazafelé, megint csak arra jöttem, keresztül a tömegen. Akkor már egy tömeg volt a templom körül. Hazajöttem, megebédeltem. Rekkenő hőség volt. Gondoltam, megiszok egy korsó sört. Három óra lehetett vagy fél négy, a Garami féle Zöldfa vendéglőben meg is ittam két korsó sört. Hazafelé újból keresztül kellett jönnöm a tömegen, mert a vendéglő ott volt a Rákóczi úton. A tömegben ott volt egy Nagy József nevű vasutas is, akinek nem lett volna szabad ott lenni. Ó a vasútnál különböző munkahelyeken dolgozott három-öt napig. Mindenki ismerte, hogy kicsoda, tudták róla, hogy spicli, besúgó. Ez a Nagy József látott engem, amikor keresztül jöttem a tüntető tömegen. Meg is szólított:- Nézd már, Pista! El akaiják vinni a papjainkat. Én úgy éreztem, provokálni akar. Elég dühös lettem. Azt találtam neki mondani:- Ide figyelj, Jóska. Eddig sem sokat beszélgettünk egymással. Amióta ismersz, tíz szónál többet nem mondtunk egymásnak. Mit akarsz most tőlem? Vedd tudomásul, hogy se te, se a papjaid, egyáltalán nem érdekelnek. Mi közöm nekem hozzá? De ha nagyon megmérgesítesz, úgy p...n rúglak, hogy a torony tetején kötsz ki. Ezzel azt hiszem, be is tettem magamnak az ajtót teljesen. Totál betettem. Nem is szólt az többet. Én hazajöttem. De ahogy hazajöttem, állandóan szólt a mozgalmi induló. Ezt mindenki hallotta, aki nem volt süket. Én a Vorosilov utcában lakom, de a katolikus körből tökéletesen idehallatszott még éjfélkor is. Az elhurcolás Reggel fél hét lehetett, amikor berontott egy ávós egy fiatal civil egyénnel, aki tizennyolc éves lehetett. Az ávós rámfogta a géppisztolyt. Én vagyok Aradi István? Én. Öltözzek azonnal. A vasutas ruhám volt kéznél, magamra vettem azt. Géppisztolyos kísérettel ballagtam az utcán. Három-négy házzal odébb állt egy Warszava, ami be volt fehér függönnyel függönyözve. A kocsiból ki lehetett látni, de kívülről senki nem láthatta, ki ül benn. Elvittek a katolikus körig. A katolikus körben legalább tizen lehettek kinn az udvaron, amikor én odaérkeztem. Ott találtam például Fürjest is, aztán ott volt Garami is, a vendéglős, hajói emlékszem, aztán Fillér, de ő sem volt vasutas, aztán Nagy István, akinek mind a két keze béna. Ott két sorba állítottak bennünket és közben mindig szaporodott a létszám, mert újakat hoztak. Várakoztunk, az ávósok meg vigyáztak ránk. Elkövetkezett dél, elkövetkezett délután, majd lassan kezdett esteledni. Odabent a nagyteremben kihallgatások folytak. Mentek is be, jöttek is ki. Mivelünk nem foglalkoztak. Úgy két-három pofon ledördült. Ha jól emlékezem, Fürjesnél találtak egy nagy kést. 46
