Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)

Hatvani vasutas családok internálása 1950-ben - Az Andrássy út 60-ban

tői származott. Ezek után az ávosok megengedték nekik, hogy leülve utazhassa­nak, amíg meg nem érkeztek az Andrássy út 60-ba.34 Ott a ma már közismert vallatási módszerekkel hallgatták ki őket: nem nézték szerzetesi voltukat, kegyet­len fizikai erőszakkal igyekeztek belőlük kikényszeríteni a beismerő vallomást. A letartóztatottak másik csoportját június 20-án este indították útnak 21 óra tájban a pártház udvaráról. A kiválasztottakat sorakoztatták, majd összekötözve teherau­tóra rakták őket. A rabszállítóban padokon ültek, a kocsi hátuljában három-négy ávós katona őrizte őket géppisztollyal felfegyverezve. A vasutasok ismerték az Andrássy utat, hiszen ott volt a MÁV Vezérigazgatósága is. Amikor megérkeztek, meg tudták állapítani, hogy a hírhedt muskátlis ablakú Andrássy út 60-ba kerültek. A fogadtatás nem minden esetben volt félelmetes, sőt volt olyan csoport, amelyi­ket udvariasan kezeltek. A hosszas várakoztatás során még feketekávéval is megkínálták őket. Itt létszámellenőrzést tartottak, nyilvántartásba vették, majd átirányították őket a Markó utcai fegyházba. Ott kezdődött meg a második kihallgatás sorozat. Aradi István emlékezése szerint amikor kihallgatásra vitték, a folyosón piros lámpa égett. Mást akkor nem lehetett arra vezetni, nehogy megismerhesse valaki. Ennek ellenére a későbbiek folyamán látott hatvaniakat: az egyik szerzetest véres csuhában, Pászti Gyula vasutast, Hódi Gizellát.Kihallgatás közben súlyosan bán­talmazták, négy napon keresztül nem adtak neki enni. A kínzási formák közül alkalmazták vele szemben a "kútfúrást", ami abból állt, hogy guggoló helyzetben a mutatóujjra támaszkodva körbe kellett forogni egyszer jobbra, aztán balra. Az egyik a hidegvíz, a másik a melegvízű kútfúrás volt. A másik emlékezetes forma: a feküdj!, kellj!, ami katonaságnál is szokásban volt. A testi kínzást kiegészítette a lelki: a megalázás. Letegezték, szidalmazták, egyenruhájáról leszaggatták a vasutas rangjelzést, a váll-lapokat, meztelenre vetkőztették, hanyatt fektették, majd két ávós nő meztelen lábakkal ráugrált a testére.35 Kezdetben nem akarta beismerni, hogy demokráciaellenes szervezkedésben vett részt, a végén azonban aláírta a jegyzőkönyvet, amelynek a tartalmát sem ismerte meg. Ennek ellenére nem állították bíróság elé, hanem demokrácia ellenes tünte- tésbeni részvétel miatt internálták. Binder Géza úgy emlékszik, hogy három napig voltak az Andrássy út 60-ban, ahol nem bántak velük kegyetlenül. Hanem azután a Markó utcai fogházban tizenkét napon keresztül kínozták őket és a hatvani szerzeteseket. Arra a kínzási formára emlékszik, amikor négy-öt verőlegény körbefogta, úgy verték ájulásig. Akkor fellocsolták és folytatták. Tőle is a szervezkedésben való részvétel beismerését követelték. Lelki ráhatásként azzal hitegették, hogy a szomszéd szobában ott van a felesége. Ha mindent beismer, mindkettőjüket hazaengedik.

Next

/
Thumbnails
Contents